A Ford Motor Co. amerikai járműgyártó 1,76 milliárd dollár adózott nyereséggel zárta az idei első negyedévet az egy évvel korábbi 3,1 milliárd dolláros nettó veszteség után.
A kamat és adófizetés előtti eredmény (EBIT) 3,4 milliárd dollár volt, 45 százalékkal nagyobb a tavalyi első negyedévinél.
A Ford a New York-i tőzsde keddi kereskedése után ismertette, hogy a legnagyobb EBIT-eredményt a Ford Blue, a cég hibrid és belsőégésű motoros járműegysége hozta, 2,62 milliárd dollárt. A Ford Pro, a haszongépjármű-egység EBIT-je 1,37 milliárd dollár volt, míg az elektromos járművei 722 millió dollár veszteséget termeltek.
A negyedéves bevétel 20 százalékkal, 41,74 milliárd dollárra nőtt, jócskán felülmúlta az elemzők által várt 39,25 milliárd dollárt.
A Ford nyereségének döntő része legjövedelmezőbb piacán, az Egyesült Államokban keletkezett. A Ford csaknem 472 000 járművet adott el januártól március végéig, ami 9,9 százalékos növekedés az előző évhez képest.
(MTI)
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac





