3p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Nem született megállapodás Görögország és az euróövezet többi tagállamának pénzügyminisztere között Athén és a zóna további együttműködésének nyitott kérdéseiről - közölte Jeroen Dijsselbloem, a miniszteri csoport ülésein elnöklő holland pénzügyminiszter a brüsszeli találkozót követően, csütörtök hajnalban. Csupán azt erősítették meg, hogy a tárgyalást folytatják jövő hétfőn, az eurócsoport rendes, előre tervezett tanácskozásán.

A görög miniszter, Janisz Varufakisz jónak nevezte a tanácskozást, és reményét fejezte ki, hogy hétfőn sikerül megállapodásra jutniuk. Mint mondta, sokféle érdekes vélemény hangzott el a brüsszeli ülésen, és haladást értek el a következő találkozó fényében.

Írtak egy közleményt, de nem fogadták el

Latin közmondással oktatják a görögöket

Ahogy az már csak Európában lenni szokás, a görög probléma megoldását sem kapkodják el. Hogy van az görögül, hogy pacta sunt servanda? Részletek >>

Uniós források szerint a szerdai tanácskozáson elkészítettek egy közös közleményt arról, milyen úton próbálnak továbbhaladni annak érdekében, hogy rendezzék az új görög kormány korábbi programot elutasító politikája miatt keletkezett nehézségeket, de ezt végül Athén nem fogadta el. Még arról sem sikerült megegyezni, milyen további konzultációk előzzék meg a hétfői ülést.

A görög fél által végül el nem fogadott közös közlemény arról számolt volna be, hogy a tárgyalások a jelenlegi (az EU részéről e hónap végén, az IMF oldalán valamivel később kifutó) mentőprogram meghosszabbításáról szólnak, amely egy új támogatási csomag kidolgozásáig lenne érvényes.

A Reuters brit hírügynökség értesülése szerint a szöveg azt is tartalmazta, hogy a görög hatóságok "megerősítették határozott elkötelezettségüket pénzügyi vállalásaik teljesítésére valamennyi hitelezővel szemben". Görög részről pedig - áll a tervezetben - állást foglaltak "egy szélesebb körű és hatékonyabb reformfolyamat mellett, amelynek célja a növekedési kilátások tartós javítása".

Mit akarnak elérni?

Dijsselbloem már a megbeszélés előtt leszögezte: a találkozó célja az, hogy a görög pénzügyminiszter formálisan bemutathassa elképzeléseit, és elkezdődhessen az egyeztetés a hogyan továbbról. Hangoztatta, hogy formálisan továbbra is létezik az Athén megsegítésére kidolgozott program, és bízik abban, hogy az új görög kormány folytatni fogja a reformokat.

Az új kabinet, amelynek feje a választásokon győztes baloldali Sziriza elnöke, Alekszisz Ciprasz, a kampányban és azt követően is azt hangoztatta, hogy nem engedi Görögországot "visszatérni a gazdasági megszorítások és a nemzetközi pénzügyi mentőprogramok korszakába".

Varufakisz sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy együtt kívánnak működni uniós partnereikkel, így az Európai Központi Bankkal, valamint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) is, ugyanakkor úgy vélik, hogy a jelenlegi program "nem működik", és újfajta megállapodásra van szükség. "Számunkra sem ésszerű, ha nem találunk megoldást" - szögezte le.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az olcsó energia sem tudott segíteni a magyar gazdaságnak
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 12:45
A magyar gazdaság 2025-ben is gyenge, nagyjából 0,5 százalékos növekedést érhetett el, ami folytatása az elmúlt évek stagnálásának. Pedig a kormány egyik korábbi magyarázata, ami a magas energiaárakat okolta, szerencsére tavaly már nem állta meg a helyét.
Makro / Külgazdaság Nagy Márton egyik szeme sírhat, a másik nevethet
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 08:30
Bár az infláció tizennégy hónapja nem volt olyan alacsony, mint decemberben, ez az egy évvel korábbi magas bázisnak tudható be, novemberhez képest például már nagyobb lett. És a 2025-ös 4,4 százalékos pénzromlás is meghaladta a 2024-es 3,7 százalákosat.
Makro / Külgazdaság Aldi-igazgató: Az árrésstop indokolatlan, a nagy láncok többsége tavaly veszteséges volt
Vámosi Ágoston | 2026. január 13. 05:43
A plázastop megnehezíti az új boltok építését, többek között ezért nincs Aldi a XII. kerületben, Veresegyházon, vagy Százhalombattán – mondta az üzletlánc országos ügyvezető igazgatója, Bernhard Haider a Privátbankárnak. A mínuszos 2023-as év után 2024-ben közel háromszorosára nőtt a veszteségük, az igazgató pedig arról beszélt, a nagy láncok többsége tavaly veszteséges volt, mert tovább nőttek a terheik. Kevesebb az akció, de a vaj árát több mint felével csökkentették tavaly. Azt is megkérdeztük, miért nincsenek önkiszolgáló kasszáik, és ismét ott lesznek-e a Szigeten.
Makro / Külgazdaság Trump veszélyes játékba kezdett – nem akárkit fenyeget igazságügyi minisztériuma
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 18:46
A Fed elnöke ellen indított hadjárat könnyen visszafelé sülhet el. 
Makro / Külgazdaság Zelenszkij örülhetett ennek a számnak
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 17:31
Mérséklődött az ukrán inflációs szint.
Makro / Külgazdaság Lázár János nem bírt a saját párttársaival
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 15:29
Az építési és közlekedési miniszter szerint az autópálya-koncessziós szerződések sincsenek kőbe vésve.
Makro / Külgazdaság Csak egy dolog csúfíthatja el az inflációt – a nagybevásárlás és a tankolás olcsóbb lett
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 15:09
Kedvez a bázishatás az inflációs adatoknak, a kormány beavatkozása is lefelé húzza az élelmiszerek mutatóját – érdekes lesz azonban, amikor márciusban letelik az első év, és árrésstopos árakat hasonlítunk majd árrésstopos árakhoz. A Trend FM Reggeli Monitor című műsorában munkatársunk, Gáspár András a legfrissebb felmérések eredményei mellett igyekezett prognózist is adni a friss inflációs adatra – de szóba került az EU-Mercosur kereskedelmi egyezmény is, amely komoly tiltakozást váltott ki sok európai gazda körében. Mi volt akkor a cél az egyezmény megkötésével?
Makro / Külgazdaság Jön az új lendület Európában? Erre utal egy felmérés
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 13:30
Erősödött a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet euróövezeti befektetői hangulatindexe januárban, amikor Németországban is hasonló folyamatot mértek.
Makro / Külgazdaság Kicsinálja az Exxon olajvállalatot Trump
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 12:08
Amerika egyik legnagyobb olajtársasága, az Exxon Mobil az amerikai elnök miatt kiszorulhat a venezuelai piacról.
Makro / Külgazdaság Az év egyik leggyengébb teljesítményét produkálta az ipar novemberben
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 08:30
Havi és éves alapon is csökkent az ipari termelés még tavaly novemberben Magyarországon. Októberhez viszonyítva 2 százalékkal, az egy évvel korábbihoz képest pedig 5,4 százalékkal mérséklődött a szektor kibocsátása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG