4p
2019-re viszont maradt a 3,2 százalékos várakozás.

A harmadik negyedévi 4,8 százalékos, az EU-ban az egyik leggyorsabb növekedés után, más előrejelzőkhöz hasonlóan a GKI is emelte - 4,2-ről 4,5 százalékra - idei GDP-előrejelzését, ugyanakkor 2019-re fenntartja 3,2 százalékos várakozását - közölte a GKI az MTI-vel.

A gazdaságkutató a változatlan jövő évi előrejelzését azzal indokolta, hogy az EU-transzferek dinamizáló hatása csökken, a világgazdasági konjunktúra bizonytalanabb, s érdemben továbbra sem várható a versenyképesség javulása. Idén az infláció gyorsul, a külső és belső egyensúly romlik, s mindebben 2019-ben sem várható fordulat.

A harmadik negyedévben az EU-tagállamok közül csak a lengyel és a lett gazdaság volt gyorsabb a magyarnál. A GKI szerint az év egészében is ez várható, noha az első három negyedévben elért átlagosan 4,7 százalékos növekedés után a negyedik negyedévben már csak 4 százalék körüli bővülésre lehet számítani.

A beruházások dinamikája a harmadik negyedévben még gyorsult, az éves teljesítmény mintegy 40 százalékát adó utolsó negyedévben azonban a GKI markáns lassulást valószínűsít. Idén a leggyorsabban, legalább 20 százalékkal az építőipari termelés, és 6-7 százalékkal a kiskereskedelmi forgalom bővül, jövőre azonban - főleg az előbbi - látványosan lassulni fog. Az ipari termelés még javuló idei utolsó negyedév esetén is kevésbé bővül (3,5 százalékkal), mint tavaly, s a romló európai, és ezen belül a német konjunktúra alapján 2019-ben már ennek megismétlése is kérdéses.

A bruttó keresetek növekedése idén csekély mértékben, de negyedévről negyedévre fékeződik (összesen közel 2 százalékponttal). Az infláció viszont gyorsul, így idén a tavalyi kétszámjegyűnél valamivel kisebb ütemű, de továbbra is nagyon magas, 8 százalék feletti reálkereset-növekedés várható. Ez jövőre - főleg a bérkiáramlás lassulása miatt - 4-5 százalékra csökken, de így is gyors marad.

Az infláció októberben elérte a 3,8 százalékot, ez az észt és román adat után a legmagasabb az EU-ban. Az év hátralevő részében az világpiaci olajár csökkenése miatt némi lassulás lehetséges, de a gyors bérkiáramlás és a gyenge forint következtében idén 3 százalék közeli, 2019-ben pedig 3,5 százalékos éves átlagos áremelkedés várható. Míg ugyanis az első negyedévben egy euróért átlagosan csak 311 forintot kellett fizetni, augusztus-október átlagában már 325 forintot - mutattak rá a prognózis készítői.

A munkanélküliség az egy évvel korábbihoz viszonyítva még csökken, az előző hónapokhoz viszonyítva azonban már megállt a mérséklődés. Sőt, a harmadik negyedévi átlag 0,2 százalékponttal magasabb is volt a második negyedévinél. Októberben nem történt változás. Igaz, eközben a közmunkások száma kedvező módon mérséklődött - tették hozzá. A hivatalos munkanélküliség Csehország, Németország és Lengyelország után Magyarországon a negyedik legkisebb az EU-ban. Kedvező, hogy a munkanélküliségi ráta immár a közmunkásokkal együtt is kisebb az EU átlagánál. A javulásban azonban fontos szerepe van a külföldi munkavállalásnak is - jelezték.

Bár az eredményszemléletű államháztartási deficit 2018 első három negyedévében mindössze a GDP 0,4 százaléka volt, és az adóbevételek nagyon kedvezően alakulnak, az éves pénzforgalmi deficit az előirányzottnál 500 milliárd forinttal magasabb (1900 milliárd forint körüli) lehet. Ez mindenekelőtt az EU-transzferek hazai megelőlegezésének következménye.

Idén - az EU hiánycsökkentésre való felszólítása miatt is - a tervezett 2,3 százaléknál egy hajszállal kisebb, 2019-ben viszont a gazdaság markáns lassulása miatt az előirányzott 1,7 százaléknál valamivel magasabb deficit várható. A GDP-arányos államadósság idén csak minimálisan, 73 százalék körülire csökken a tavalyi 73,3 százalékról, 2019-ben viszont, főleg a jelentősen kisebb pénzforgalmi deficit miatt, a ráta megközelítheti a 71 százalékot a GKI szerint.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Makro / Külgazdaság Magyar Péter hallgatott az iskolaigazgatókra: nem az lesz az oktatásügyi miniszter, akire számítottak
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:34
Váratlan lépés: Magyar Péter Lannert Juditot jelölte az alakuló gyermek- és oktatásügyi minisztérium vezető pozíciójára.
Makro / Külgazdaság Kátyúmentesítés, leszámolás a gyorshajtókkal, új tarifarendszer: ez jöhet a Vitézy Dávid-érában
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:01
Megosztotta vízióit a közlekedési és beruházási miniszteri szék várományosa, Vitézy Dávid. A vasút mellett a közúti közlekedés is nagy szerepet kap a programjában, lecsapna az illegális gyorsulási versenyekre is. 
Makro / Külgazdaság Jászai Gellért új üzleteket szimatol
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:10
Az iráni háború által fenyegetett Egyesült Arab Emírségekben tárgyalt a magyar hadiipar egyik vezetője.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miért zsarolhatta meg az MNB volt alelnöke az Erste vezérét
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:03
Simor András megkritizálta a Matolcsy György vezette jegybankot, ezért kellett mennie.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG