2p

Az Európai Unió Külügyek Tanácsa luxembourgi ülésén határozatot fogadott el arról, hogy 3,5 milliárd euróval megemeli az Európai Békekeret (EPF) teljes pénzügyi keretének felső határát - közölte az uniós tanács hétfőn.

A közlemény szerint a döntés célja, hogy hosszú távon biztosítsa az Európai Békekeret pénzügyi fenntarthatóságát és kiszámíthatóságát, valamint az Európai Unió képességét arra, hogy gyorsan tudjon reagálni a válságok és konfliktusok megelőzésére. A kiegészítéssel az Európai Békekeret teljes pénzügyi kerete meghaladja a 12 milliárd eurót - írták.

Közleményükben az uniós tagországok külügyminiszterei aláhúzták: a határozat biztosítja, hogy meglegyen az unió finanszírozási kerete ahhoz, hogy továbbra is konkrét katonai támogatást nyújthasson partnerei fegyveres erőinek. Közölték, az Európai Békekeret 2021-es létrehozása óta ez már a második alkalom, hogy az EU növelte a keret finanszírozását, amely folyamatosan biztosítja, hogy az unió támogatni tudja partnereit. A határozat továbbá egyértelmű politikai jelzést küld arról, hogy az EU tartósan elkötelezett Ukrajna és más partnerek katonai támogatása mellett - írták.

Rengeteg pénzzel tudja támogatni az EU a partnereit. Fotó: Depositphotos
Rengeteg pénzzel tudja támogatni az EU a partnereit. Fotó: Depositphotos

Az Európai Békekeretet 2021 márciusában hozták létre a közös kül- és biztonságpolitika katonai és védelmi ügyekkel kapcsolatos valamennyi fellépésének finanszírozására a konfliktusok megelőzése, a béke megőrzése, valamint a nemzetközi biztonság és stabilitás megerősítése céljából. Az Európai Békekeret lehetővé teszi az EU számára, hogy olyan intézkedéseket finanszírozzon, amelyek célja a nem uniós országok, valamint a regionális és nemzetközi szervezetek katonai és védelmi kérdésekkel kapcsolatos kapacitásainak megerősítése.

Az eszköz keretében az EU eddig hét egymást követő támogatási csomagon keresztül támogatta az ukrán fegyveres erőket, valamint számos más országot, köztük Mozambikot, Grúziát, Moldovát, Bosznia-Hercegovinát, Szomáliát, Nigert, Mauritániát, Libanont és Jordániát. Az EPF támogatta az afrikai vezetésű béketámogató műveletek katonai erőit és a többnemzetiségű katonai egységeket is. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG