2p
Orbán Viktor nem elégedett a 800 ezer új munkahellyel, derült ki a miniszterelnök által csütörtökön tartott Kormányinfón. Mint elmondta, a csehek megelőznek minket, és nincs meg a régóta óhajtott vágy, az egymillió új munkahely sem.
Forrás: MTI/ Koszticsák Szilárd

A mai Kormányinfót Orbán Viktor miniszterelnök tartja, tudósítónk is részt vesz az eseményen.
A kormányfő egyebek mellett a gazdasági eredményekről is beszámolt. Mint mondta, a pénzügyminiszter, Varga Mihály "fantasztikus' eredményről tájékoztatta a tegnapi ülésen a kormányt: 4,5 millió fő fölé emelkedett a foglalkoztatottak száma, amire 30 éve - a rendszerváltás - óta nem volt példa.

A miniszterelnök közölte, hogy 2010 óta 800 ezer új munkahely jött létre. Ezzel - pontosabban a foglalkoztatási ráta - alakulásával ugyanakkor nem elégedett, mert "a csehek előttünk járnak, és ez így nem maradhat".

Érdemes hozzátenni, hogy Orbán Viktor 2010-ben azt a célt tűzte ki kormánya elé, hogy 10 év alatt egymillió munkahely jöjjön létre. A számadásnak most jött el az ideje, 2020-ban. Az nem világos, hogy a miniszterelnök által említett 800 ezer munkahelybe beleérti-e a közfoglalkoztatottakat. A kormány ugyanis rendre besorolja ezeket az embereket a foglalkoztatási statisztikába. Ha ez a helyzet, akkor érthető a miniszterelnök elégedetlensége, mert 10 év alatt nem teljesült a cél, az egymillió új munkahely.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban a legkisebb keresettel rendelkező jövedelme emelkedett a legnagyobb mértékben, összefüggésben a minimálbér-emelésekkel.


A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG