2p

Hajszállal, de csak második lett Andrej Babis pártja, így várhatóan a jobboldali ellenzék alakíthat kormányt. 

A jobboldali hárompárti Spolu koalíció nyerte a szombaton délután zárult képviselőházi választást Csehországban. A szavazatok több mint 99 százalékát összegző Cseh Statisztikai Hivatal szerint a Spolu megkapta a szavazatok 27,62 százalékát.

A második helyen az eddig kormányzó centrista ANO végzett 27,28 százalékkal, míg a harmadik hely a szintén jobboldali kétpárti Polgármesterek-Kalózok koalícióé 15,47 százalékkal. Negyedikként bejutott a parlamentbe a Közvetlen Demokrácia Pártja 9,63 százalékkal. A választási részvétel meghaladta a 65 százalékot.

A kormányzó centrista ANO mozgalom nagyon szoros versenyben sokáig vezetett - jelentette még koraeste az euronews.com és a cnn.com cseh hivatalos forrásokra hivatkozva.

Újabb Orbán-szövetséges kapott nagy pofont (fotó: MTI)
Újabb Orbán-szövetséges kapott nagy pofont (fotó: MTI)

A Spolu és a Polgármesterek-Kalózok kettőse már akkor is kizárta, hogy együttműködne a milliárdos Babis pártjával.

A kormánykoalíció kisebbik pártja, a Cseh Szociáldemokrata Párt, illetve a kormányt kívülről támogató Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja eredménye jelenleg az öt százalékos küszöb alatt van, amivel kiesnének a képviselőházból.

A két jobboldali választási szövetség vezetői megerősítették, készek közösen a kormányalakításra. A részletes eredmények alapján a 200 tagú képviselőházban többségük lenne - fűzte hozzá a távirati iroda.

Milos Zeman államfő már korábban bejelentette, hogy az első kormányalakítási megbízatást a választások győztesének adja.

Napokkal a választás előtt derült ki, hogy Babis feltehetően törvénytelenül mozgatott 22 millió dollárt különféle off-shore ügyletekben. A leleplezést az úgynevezett Pandora-iratok nyilvánosságra hozásával tették meg oknyomozó külföldi és cseh újságírók. A kormányfő tagadta, hogy bármilyen szabálytalanságot követett volna el. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG