1p
Szakértők szerint több tényező is egy újabb rezsicsökkentés irányába mutat.

Korábban Seszták Miklós fejlesztési miniszter lengette be annak a lehetőségét, hogy egy újabb rezsicsökkentést vezessen be a kormány. Az index.hu cikke szerint ehhez több lehetőség is adott, az azonban még kérdéses, hogy ezt pontosan hogy is fogja kivitelezni az állam. Mártha Imre energetikai szakember szerint a villamosenergia-árak és a földgáz árának a csökkenése és az alacsony kamatok mind-mind egy újabb lakossági rezsicsökkentés mellett szólnak.

Meglátása szerint egy maximum 10 százalékos csökkenés jöhet majd a következő években, ennek ütemezése azonban már szigorúan politikai kérdés. „Nyilván időzíteni kell, hogy 10 vagy 8, vagy kétszer 5, de minden, ami 10 fölött van, az azt jelenti, hogy valakinek már nagyon össze kell húzódni, az már fájdalmasabb”, véli a szakértő. Hozzátette: szakmailag szerencsésebb lenne a benzinár mintájára a piaci árakhoz igazítani a lakossági gáz- és áramárakat, és negyedévente, félévente korrigálni ezeket a változásoknak megfelelően, ezzel ki lehetne iktatni a politikai szándékokat az egyenletből.




A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megszólalt Sulyok Tamás a rekordmagas választási részvételről
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:31
Egyúttal azt is közölte, hogy rendben lezajlottak az országgyűlési választások.
Makro / Külgazdaság A 21 Kutatóközpont szerint nem lesz meg a Tisza-kétharmad
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:18
Igaz, nagyon közel lesznek hozzá. A Mi Hazánk eredményén sok múlik.
Makro / Külgazdaság Íme Závecz Tiborék legfrissebb felmérése
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:15
Legfrissebb, ropogós adatok. 
Makro / Külgazdaság Kétharmad kell az Orbán-rezsim teljes leváltásához?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:10
A jelenlegi alaptörvény 38 sarkalatos törvényt nevesít.
Makro / Külgazdaság Közel a 80 százalékos részvételi arány – megérkeztek a legújabb adatok!
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:05
Megérkeztek a fél 7-es adatok.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor hatodszor vagy Magyar Péter először? Kövesse velünk az eredményeket!
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:00
A Privátbankár esti élő közvetítése a 2026-os országgyűlési választásokról.
Makro / Külgazdaság Egyre nő a Magyar Péterre fogadók száma a Polymarketen
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 18:57
Egyre nagyobb a különbség a Polymarketen, ahol Magyar Péter és Orbán Viktor győzelmére fogadnak.
Makro / Külgazdaság Putyin bejelentkezett: ő teremt majd békét a Közel-Keleten?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 18:08
A háborúból egyelőre egészen szépen profitáló Oroszország elnöke azt állítja, szívesen közvetítene a felek közt.
Makro / Külgazdaság Szinte hihetetlen: négyből három magyar választópolgár már szavazott
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 17:54
Most már biztos, hogy a legmeredekebb részvételi jóslatok válnak be.
Makro / Külgazdaság Trump bejelentette: mostantól ő zárja le a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 16:13
Trump nem tűri, hogy Irán pénzt keressen a Hormuzi-szorosban, ezért azokat a hajókat, amelyek fizetnek Iránnak az áthaladásért, az USA fogja feltartóztatni. Hogy végült tényleg megteszi-e, azt nála sosem lehet tudni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG