3p

Franciaország jelezte, hogy már jövő héttől szankciókat élesíthet a szigetország ellen, ha addig nem rendeződik a halászhajói ügye. Nagy-Britannia pedig ellenszankciókat helyezett kilátásba.

Újból fellángolt a hónapok óta parázsló halászati vita Nagy-Britannia és Franciaország között, miután mindkét kormány szankciókat és ellenszankciókat helyezett kilátásba arra az esetre, ha a vitás kérdésekben néhány napon belül nem születik egyezség.

A Downing Street szerda esti közleménye "csalódást keltőnek és aránytalannak" nevezte a francia kormány által megfogalmazott fenyegetéseket. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint Nagy-Britannia "nem ezt várná egy szoros szövetségestől és partnertől".

A brit kormány kommünikéje szerint azok az intézkedések, amelyekkel Párizs fenyegetőzik, nem tűnnek összeegyeztethetőnek az Egyesült Királyság és az Európai Unió kereskedelmi és együttműködési megállapodásában (TCA) foglaltakkal, és szélesebb értelmezésben a nemzetközi joggal sem.

A Downing Street szóvivője szerint ha a francia kormány beváltja ezeket a fenyegetéseket, azt brit részről "megfelelő és kimért válaszlépések" követnék.

A londoni állásfoglalás előzményeként Párizs jelezte, hogy már a jövő héttől lezárhatja egyes kikötőit a brit hajók elől, szigoríthatja a két ország közötti áruforgalom ellenőrzését, sőt a Csatorna-szigetek energiaellátását is korlátozhatja, ha a francia halászhajóknak kiadott brit halászati engedélyek körüli vita addig nem rendeződik.

Franciaország azon háborodott fel, hogy a brit hatóságok a brit területi vizekre, illetve a Jersey környéki tengeri területekre halászati engedélyért folyamodó francia halászhajók közül 31-nek a kérvényét visszautasították. Az elutasítás indoklása szerint a francia hajók nem tudták bizonyítani jogosultságukat.

Jersey önkormányzata a TCA-megállapodásra hivatkozva a még a tavasszal új halászati engedélyezési rendszert vezetett be. Ennek alapján a francia halászhajók akkor kaphatnak halászati engedélyt a térségben, ha igazolni tudják, hogy a múltban is tevékenykedtek a Jersey körüli vizeken.

Halászat a La Manche csatornán. Illusztráció. (Fotó: EPA/VICKIE FLORES)
Halászat a La Manche csatornán. Illusztráció. (Fotó: EPA/VICKIE FLORES)

A normandiai partoktól 22 kilométerre fekvő, széleskörű önigazgatási jogkörökkel bíró, 108 ezer lakosú Jersey nem része az Egyesült Királyságnak, de a brit korona függő területei közé tartozik.

Jersey három tengeralatti kábelen Franciaországtól kapja áramszükségletének 95 százalékát, így rendkívül érzékenyen érintené, ha Párizs a kilátásba helyezett szankciók részeként valóban korlátozná energiaellátását.

A mostanihoz hasonló okokból tavasszal is konfliktushelyzet alakult ki Nagy-Britannia és Franciaország között. Május elején hatvan francia halászhajó vonult fel Jersey fővárosa és legnagyobb kikötője, Saint Helier tengeri bejáratához, de a kikötőt végül nem torlaszolták el.

A brit és a francia kormány egyaránt két haditengerészeti járőrhajót küldött a flottafelvonulás helyszínére a "helyzet megfigyelésére", de a hadihajók nem léptek közbe, és a sziget kikötőjéhez felvonult francia halászhajók végül incidens nélkül távoztak.

A brit EU-tagság tavaly januári megszűnése (Brexit) óta ez volt az első olyan szabályértelmezési viszály Nagy-Britannia és valamely uniós tagállam között, amelyben az érintett országok fegyveres erői is szerepet kaptak, bár London és Párizs annak idején egyaránt nyomatékkal hangsúlyozta, hogy a kivezényelt két-két hadihajó kizárólag járőrözési és megfigyelői feladattal érkezett a helyszínre.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG