4p
Egy héten belül ez már a második alkalom, hogy Christian Kern kőkeményen bírálta Magyarországot. Az osztrák kancellár úgy látja, nálunk a demokrácia felszámolása és a sajtószabadság korlátozása zajlik, éppen ezért támogatja a pénzügyi nyomásgyakorlást ellenünk. Ezt Szijjártó Péter ismét nem hagyta viszontválasz nélkül: elutasította a liberális gőgösséget.

"Mivel bizonyos országok milliárdos hozzájárulásokat szereznek az uniós adókból, legalább annyi +ellenszolgáltatást+ meg lehet követelni, hogy tartsák magukat az uniós szabályokhoz" - közölte Christian Kern osztrák kancellár egy vasárnapi osztrák lapinterjúban arra a kérdésre válaszolva, hogy Magyarországgal és Lengyelországgal szemben anyagi nyomásgyakorlásra van-e szükség.

Az interjú az Österreich című országos kiadású, politikai és közéleti osztrák lap vasárnapi kiadásában jelent meg. Az interjúban a kancellár két kérdés kapcsán beszélt Magyarországról és Lengyelországról.

"Európa értékközösség is, ezért nem elfogadható, hogy ezek az országok lépésről lépésre felszámolják a demokráciát és a hatalmi ágak szétválasztását, valamint korlátozzák a sajtószabadságot" - mondta a kancellár, aki szerint le kell vonni a következtetéseket.

Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy minderről a következő uniós költségvetési tárgyaláson feltétlenül szót kell ejteni.

Christian Kern (Forrás: EPA/JULIEN WARNAND / POOL)

Szijjártó válasza

A külgazdasági és külügyminiszter szerint Christian Kern úgy próbál belpolitikai népszerűtlenségén változtatni, hogy Martin Schulzhoz, a német szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltjéhez hasonlóan szünet nélkül Magyarországot szidalmazza.

Szijjártó szerint az Európai Unió valóban értékközösség, és a magyarok értéknek tartják a biztonságukat, a határvédelmet, sőt azt is, hogy Ausztriát is mi védjük az illegális bevándorlással szemben.

Magyarország azonban nem tartja a közös értékek részének, hogy valaki beleszól egy másik ország belügyeibe, és meg akarja mondani, hogy a magyaroknak kikkel kell együtt élniük, "ezt a liberális gőgösséget elutasítjuk" - tette hozzá.

Szijjártó Péter azt írta: a kötelező kvóta egész Európában kudarcot vallott, Magyarország tehát nem kritikát, hanem elismerést érdemelne, mert ellentétben a képmutatókkal mindig őszintén, világosan és egyértelműen elmondta, hogy elutasítja az illegális bevándorlók betelepítését.

Úgy fogalmazott: "az osztrák kancellár a bevándorlók betelepítésén, a Soros-terv végrehajtásán dolgozik", Magyarország ezzel szemben mindig meg fogja védeni magát.

Ez már háború?

A kancellár még a múlt héten a német Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozva a többi között azt mondta, az unió szabályainak megsértése esetén csökkenteni kell Magyarország és Lengyelország uniós támogatását.

Szijjártó Péter az interjúra reagálva aztán kijelentette: Európában hadviselés zajlik azokkal szemben, akik nem hajlandók illegális bevándorlókat befogadni, ennek a hadviselésnek két eszköze van: a jogi és a pénzügyi fenyegetőzés. A miniszter szerint létezik egy "Soros-terv" arról, miként kell fenyegetéssel rávenni országokat arra, hogy migránsokat fogadjanak be. Az osztrák kancellár a magyar miniszter szerint nyilatkozatával beállt azon balliberális politikusok közé, akik ezt támogatják, és kinyilvánította, hogy el akarja venni a szerződések alapján járó uniós forrásokat.

Színvonaltalan Szijjártó kijelentése

Andreas Schieder, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) parlamenti frakcióvezetője az APA osztrák hírügynökségnek nyilatkozva egyebek mellett színvonaltalannak nevezte Szijjártó Péter csütörtöki kijelentéseit az osztrák kancellárról, és azt hangoztatta, hogy az unió egy értékközösség, amelyet "nem szabad összekeverni egy bankautomatával".

Ki kit véd

Norbert Hofer, az osztrák parlament harmadik elnöke, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alelnöke viszont szombati közleményében bírálta az osztrák kancellár Magyarországgal kapcsolatos kijelentéseit, amelyeket kevéssé tárgyilagos kritikaként értékelt. Hofer az osztrák hagyományok megszégyenítéséről beszélt, szerinte Ausztria külpolitikai újrapozícionálására van szükség.

Norbert Hofer. (MTI/EPA/Florian Wieser)

Az SPÖ parlamenti frakcióvezetőjének reagálása szerint megdöbbentő, hogy az FPÖ inkább Magyarországot védi és Ausztriát támadja. Andreas Schieder kifejtette: a nemzetközi kritika nem a magyar népnek szól, hanem a jobboldali nacionalista kormánynak. A frakcióvezető szerint Orbán Viktor Európa-ellenes politikájával el akarja terelni a figyelmet az ország szociális mélypontjáról.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
Makro / Külgazdaság Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 14:39
Bezuhant a közel-keleti ország GDP-je az Irán ellen indított háború kezdete óta. 
Makro / Külgazdaság Csak a gyors átállás menthet meg az évszázad energiaválságától?
Szirmai S. Péter | 2026. május 16. 17:01
Az évszázad eddigi legnagyobb energiaválságával néz szembe Európa, ezért fel kell gyorsítani az áttérést a saját megújuló energiákra, figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).
Makro / Külgazdaság Szalay-Berzeviczy Attila: Az orosz imperializmus nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára veszélyes
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. május 16. 11:51
A közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke a május 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Különleges tárlatvezetést tartott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 11:08
Személyesen vezette körbe a sajtó munkatársait Magyar Péter kormányfő a Miniszterelnökség volt épületében, a Karmelita kolostorban szombat délelőtt.
Makro / Külgazdaság Erre nem lehet büszke Románia
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 09:59
Soron kívül újból megerősítette negatív kilátással keleti szomszédaink államadós-besorolásait az S&P.
Makro / Külgazdaság Kubában megduplázták az üzemanyagok árát
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 08:37
Kubában csaknem a duplájára emelték a benzin és a gázolaj árát pénteken, ennek ellenére Havannában csaknem az összes benzinkút zárva volt, mert nem volt mit eladni, ami jól tükrözi az amerikai olajblokád hatékonyságát.
Makro / Külgazdaság Tapasztalt segítőt kaphat maga mellé Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 15:50
Az MVM korábbi vezérigazgató-helyettese, Tótth András lehet az energetikai államtitkár a Portfolio szerint. Korábban az EON-nál is szerzett tapasztalatot, most pedig Paks II. ügyével is foglalkoznia kell, ha valóban ő lesz a pozícióban.
Makro / Külgazdaság Beindult a tőzsdén a Mol, már a 4000 forintot közelíti az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:43
Több mint 2,5 százalékos erősödés után 3968 forinton áll péntek délután a Mol árfolyama. A vezető részvényeknél azonban vegyes a kép: a Richter több mint 1,5 százalékot gyengült. 
Makro / Külgazdaság Jelentős a külföldi „hot money” jelenléte a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:13
Barlai Róbert támogatja az euró bevezetését Magyarországon, de az edigi árfolyammozgás okait szerinte nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az új kormány részéről hiányolja a megtakarítási intézkedéseket, és arról beszélt: az uniós források hazahozatala önmagában nem megoldás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG