3p

Összesen több mint 140 milliárd forintot rendezgetett át a költségvetésben a kormány a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint. 

Gazdaságvédelmi alap: -132,4 milliárd, Mager Andrea a legnagyobb nyertes

Az eredetileg a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozására, kivédésére létrehozott, időközben már rég kiürült gazdaságvédelmi alap terhére osztott szét újabb 132,4 milliárd forintot a kormány -  persze a mostani átrendezés a Magyar Közlönyben írtak szerint is újabb túlteljesülést jelent, azaz a deficitet növeli. (Több esetben egyébként olyan célokra költött a kormány a gazdaságvédelmi alapból még a tavaszi veszélyhelyzet idején is, amelyek nem illeszkedtek a járványhelyzethez, annak indokoltsága nehezen alátámasztható - erről és az alap kiürüléséről nemrég az mfor.hu közölt összeállítást.)

  • A kormányhatározat mellékletéből kiderül: most a legtöbb pénzt, 115 milliárd forintot a a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, azaz Mager Andrea tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok tőkeemelésére, pótbefizetésére adja a kormány.
  • 10 milliárd forintot kap az ITM tőkeemelésre, 5,6 milliárdot kerékpáros létesítmények fejlesztésére.
  • 716 millió forint megy a Büki Csillagda megvalósítására.
  • 380 millió forintból kulcsfontosságú budapesti közlekedési beruházások előkészítése történhet meg.
  • Közel 350 millió forintból a Várkapitányság Nonprofit Zrt. feladatainaj ellátásának támogatják.
  • 280 millió forint megy az Agrárminisztériumba, környezeti elemek védelmére.

Központi Maradványelszámolási Alap: -4,3 milliárd, a legtöbb pénz infokommunikációra megy

A kormányhatározat a Központi Maradványelszámolási Alapból is szétoszt 4,3 milliárd forintot.

  • Ennek legnagyobb nyertese a belügy, a minisztérium 2,04 milliárd forinthoz jut, ebből 2,03 milliárd forint kormányzati infokommunikációs szolgáltatásokra megy. 
  • Az Agrárminisztérium 4,5 milliárdot kap, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal dologi kiadásaira költ. A mezőgazdasági középfokú szakoktatás intézményei 225 milliót kapnak.
  • A Pénzügyminisztérium a NAV és az Államkincstár dologi kiadásaira összesen 3,6 milliárd forintot kap.
  • Az EMMI 1,2 milliárdot kap, ebből 980 millió egyes szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztési támogatására kell.
  • Az ITM-be 500 milliót csatornáznak át hulladékgazdálkodási ügyekre.
  • A Miniszterelnökség igazgatására 371 millió forint megy. 
  • A külügy 192 milliót kap, ebből 140 milliót elvisz a Csángó-Magyar Együttműködési Program támogatása.

Központi tartalékok: -2,9 milliárd, jut Ukrajnába is

A harmadik forrás, amihez hozzányúlnak, az a központi tartalékok rendkívüli kormányzati intézkedések jogcímcsoportja, innen közel 2,9 milliárd forintot csatornáznak át.

  • Ennek nagy része, 2,44 milliárd forint a Nemzeti Művelődési Intézet kiadásaira megy el. 
  • A külügynek 450 millió jut, ebből a Keleti Partnerséghez kapcsolódó fejlesztési programok támogatása valósul meg Ukrajnában.

Az ITM-től 1 milliárdot vesznek el, az MTÜ-től 850 milliót

Emellett 1 milliárd forintot elvesznek az ITM-től (amit eredetileg a szakképzési centrumok felújítása soron tartottak nyilván), hogy odaadják a külügynek űrtevékenységekkel kapcsolatos feladatokra.

A Magyar Turisztikai Ügynökség forrásai 850 millió forinttal csökkennek, a pénz a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok tőkeemelésére, pótbefizetésére kell.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG