3p

Újabb vita alakult ki Zoran Milanovic horvát államfő és Andrej Plenkovic kormányfő között a Katonai Nemzetbiztonsági Hírszerző Ügynökség (VSOA) vezetőjének kinevezése miatt.

Az elnök azzal vádolja a miniszterelnököt, hogy politikai támadást indított az alkotmányos rend és a demokrácia ellen, és Horvátországot vissza akarja vinni abba a korszakba, amikor a titkosszolgálatok a kormánypárt közvetlen irányítása alatt álltak - írta a Jutarnji List című horvát napilap pénteken. Az államfő csütörtök este a televízióban közvetített beszédében elmondta: tudomására jutott, hogy a kormány az alkotmánnyal szembe menve a katonai hírszerzést a védelmi minisztérium közvetlen irányítása alá kívánja helyezni.

"A Horvát Köztársaság elnökeként és egyben a fegyveres erők legfelsőbb parancsnokaként felszólítom a kormányt, hogy ezt ne tegye, mert kénytelen leszek hatáskörömnek megfelelően reagálni" - fogalmazott beszédében Milanovic.

Zoran Milanovic horvát államfő nem ért egyet a kormányfő döntésével. Fotó: Depositphotos
Zoran Milanovic horvát államfő nem ért egyet a kormányfő döntésével. Fotó: Depositphotos

Hozzátette: kérte a miniszterelnököt, hogy egyeztessenek a VSOA igazgatójelöltjéről, akit az alkotmány szerint az államfő és a kormányfő egyetértésével, a horvát parlament előzetes véleményével kell kinevezni, de Plenkovic elutasította. A kormányfő ezt azzal indokolta, hogy nem hajlandó tárgyalni az államfővel addig, amíg az bocsánatot nem kér tőle a miniszterektől és a kormányzó párttól a Horvát Demokratikus Közösségtől (HDZ) a viselkedése és a folyamatos sértegetései miatt.

Ivica Kindernek, a VSOA vezetőjének mandátuma hétfőn lejár. A kormányfő csütörtökön délután közölte: ideiglenes vezetőt neveznek ki a katonai hírszerzés élére Mario Banozic védelmi miniszter javaslatára. Ezt követte az államfő késő esti rendkívüli beszéde, amelyet minden televíziós csatorna élőben közvetített. Ebben Milanovic aláhúzta: az ügynökség igazgatói posztjára addig nincs jelölt, amíg a köztársasági elnök és a kormány meg nem egyezik. Ezt minden tisztnek tudnia kell, akinek ilyen ambíciói vannak - jegyezte meg.

Az elnök figyelmeztetett: a főparancsnoki hatáskörébe tartozó minden intézkedést megteszek azon katonai személyekkel szemben, akik vállalják, hogy részt vesznek a katonai hírszerzés bármely párt politikai ellenőrzése és irányítása alá rendelésében. Valami hasonlót Stipe Mesic volt elnök is tett 2020-ban, akkor a horvát hadsereg 12 tábornokát nyugdíjaztatta - írta a lap.

A horvát államfő és a kormány között a vita nem új keletű. Zoran Milanovic korábban szociáldemokrata kormányfő volt, és gyakran tart alkalmi sajtótájékoztatókat. Ilyenkor akár egy órán keresztül is válaszol újságírói kérdésekre, és fogalmaz meg markáns véleményeket a jobboldali zágrábi kormánnyal, a szomszédos országokkal, Brüsszellel vagy Washingtonnal szemben. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG