2p
A kormány nem tervezi módosítani a jogszabályt, pedig felröppentek ilyen hírek is.
Varga Mihály pénzügyminiszter és Nyikolaj Koszov, a Nemzetközi Beruházási Bank elnöke (Fotó: MTI/Pénzügyminisztérium)

Mint lapunk ma megírta, David Cornsteint amerikai nagykövet egy, az ATV-nek adott interjúban egyebek mellett arról beszélt, hogy egyeztetései alapján mégsem élvezhet diplomáciai mentességet a Nemzetközi Beruházási Bank, vagyis az IIB. Az orosz és más, közép-európai állam tulajdonában lévő bank a gyanú szerint orosz hírszerző tevékenységet fed, a vezetésben szerepet kapó személyek múltja legalábbis erre enged következtetni.

A parlament döntése alapján az IIB - amely budapesti központot választott nemrég magának - teljes diplomáciai védettségre jogosult, a magyar hatóságok korlátozott hatáskörrel rendelkeznek.
Emiatt számos kritika érte a szabályozást, sajtóhírek szerint az amerikai diplomácia is jelezte aggodalmát. Ennek megerősítését jelentette a nagykövet nyilatkozata, amiből az derült ki, hogy az ügyben egyeztetések zajlottak az amerikai és magyar fél között. Melynek eredményeként - derült ki a beszélgetésből - a nagykövet olyan jelzéseket kapott, melyek alapján mégsem élvezhet diplomáciai mentességet az IIB Magyarországon a jövőben.

Gulyás Gergelyt erről is megkérdeztük a mai Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter válasza alapján úgy tűnik, a magyar kormány mégsem adja be a derekát. Mint mondta, nem tudja, mire gondolt David Cornstein, de a magyar jogszabályok pontosan azokat a jogokat biztosítják az IIB számára, mint minden más, hasonló pénzintézet számára. Többször rákérdeztünk, hogy a kormány, illetve a kormánypártok beadnak-e módosító indítványt e tárgyban, végül Gulyás közölte, hogy ez nincs tervben.

Ami azt jelenti, hogy vagy Gulyáshoz nem jutott még el az információ a nagykövet megbeszéléseiről, vagy Cornsteint kapott félreérthető választ a kérdéseire.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG