1p
Csalódás! Még sem sikerült megállapodni a ciprusi hatóságoknak, illetve a Nemzetközi Valutaalapnak, az Európai Uniónak, valamint az Európai Központi Banknak az ötödik euróövezeti állam mentőhiteléről.

A tárgyalások végén a trojka képviselői elmondták: a következő hetekben készülő banki helyzetértékelés eredményeinek fényében jöhet létre olyan finanszírozási megállapodás, amely összhangban van a ciprusi államadósság fenntarthatóságával. A tárgyalás ez idő alatt is folytatódnak majd.

A ciprusi média reggel még arról számolt be, hogy megállapodás született a nemzetközi hitelezők és a nicosiai kormány között. A hír megjelenése előtt néhány órával Dimítrisz Hrisztofiasz ciprusi elnök azt mondta, hogy küszöbön áll a megállapodás a 17 milliárd eurós mentőcsomagról. Állítólag Panikosz Demetriadesz ciprusi jegybankelnök kulcsszerepet vállalt abban, hogy nagy nehézségek árán, két hétig tartó tárgyalások eredményeképpen sikerült nyélbe ütni a megállapodást.

Görögország, Írország, Portugália és Spanyolország után Ciprus lesz az ötödik eurózónabeli ország, amely pénzügyi támogatást kap a nemzetközi hitelezőktől. A tárgyalások nehezen haladtak előre a trojkával, mert Nicosia túl súlyosnak tartotta a mentőcsomag fejében elvárt megszorításokat. A Fitch Ratings hitelminősítő a héten két fokozattal rontotta Ciprus eddig is spekulatív adóskockázati besorolását, egyebek mellett azzal indokolva a döntést, hogy a vártnál lassabban haladnak a tárgyalások a trojkával a majdani pénzügyi támogatás feltételrendszeréről.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégsem mozgósítottak annyival jobban Magyar Péterék?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:54
Nagyon kicsi a különbség.
Makro / Külgazdaság Megérkeztek a negyedik közvéleménykutató számai is
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:52
Az ATV-ben mondták be az Alapjogokért Központ friss számait is. 
Makro / Külgazdaság Gulyás Gergely szerint nagyon kellett a fideszes mozgosítás
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:45
A magas részvételi arány szerinte ezt mutatja.
Makro / Külgazdaság Hann Endre: kétharmadnál járhat a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:40
A Medián optimistább számokat mért, mint a 21 Kutatóközpont.
Makro / Külgazdaság Megszólalt Sulyok Tamás a rekordmagas választási részvételről
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:31
Egyúttal azt is közölte, hogy rendben lezajlottak az országgyűlési választások.
Makro / Külgazdaság A 21 Kutatóközpont szerint nem lesz meg a Tisza-kétharmad
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:18
Igaz, nagyon közel lesznek hozzá. A Mi Hazánk eredményén sok múlik.
Makro / Külgazdaság Íme Závecz Tiborék legfrissebb felmérése
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:15
Legfrissebb, ropogós adatok. 
Makro / Külgazdaság Kétharmad kell az Orbán-rezsim teljes leváltásához?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:10
A jelenlegi alaptörvény 38 sarkalatos törvényt nevesít.
Makro / Külgazdaság Közel a 80 százalékos részvételi arány – megérkeztek a legújabb adatok!
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:05
Megérkeztek a fél 7-es adatok.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor hatodszor vagy Magyar Péter először? Kövesse velünk az eredményeket!
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:00
A Privátbankár esti élő közvetítése a 2026-os országgyűlési választásokról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG