3p
Egyre csak olvad a különbség Clinton és Trump között, utóbbinak növekszik a népszerűsége az első elnökjelölti vita előtt.

Csaknem holtverseny alakult ki Hillary Clinton és Donald Trump között a Fehér Házért folytatott küzdelemben a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint.

A The Washington Post és az ABC televízió közösen készíttetett felmérésének vasárnap, egy nappal az első elnökjelölti vita előtt közölt eredményei a demokrata párti elnökjelölt, Hillary Clinton augusztusi előnyének apadását jelzik: a megkérdezettek 46 százaléka őt látná szívesebben a Fehér Házban, 44 százalékuk pedig inkább a Republikánus Párt színeiben induló Donald Trumpban bízik. A Libertárius Párt elnökjelöltje, Gary Johnson 5 százalékos támogatottságot tudhat magáénak, a Zöldek jelöltje, Jill Stein mellett pedig a megkérdezettek egy százaléka döntene.

Mit akar Amerika?

A felmérés szerint a választókat elsősorban a gazdaság helyzete és a munkahelyteremtés foglalkoztatja. A megkérdezettek a gazdasági-társadalmi kérdések kezelését, megoldását illetően a gazdaság, a terrorizmus és az etikus kormányzás kérdéseiben inkább Donald Trumpban bíznak, míg az egészségbiztosítás, a középosztály helyzetének javítása, a nemzetközi kérdések kezelése és az azonos neműek házasságának elősegítése ügyében Hillary Clintont tartanák jobb elnöknek.

A válaszadók 50 százaléka szerint a gazdaság fellendítéséhez Trump jobban értene, és 43 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy Clinton a rátermettebb a gazdasági ügyekben. A terrorizmussal 47 százalék szerint inkább Trump lenne képes érdemben felvenni a harcot, 45 százalék Hillary Clintont véli alkalmasabbnak erre. Az etikus kormányzás kilátásait 44:43 arányban Trump elnöksége alatt látnák pozitívabban, a bevándorlási gondok kezelésében a megkérdezettek 48 százaléka Clintonban, 45 százaléka Trumpban bízik.

Ahol Clinton biztos befutó

Jóval nagyobb a különbség a két elnökjelölt között a nemzetközi válsághelyzetek kezelésének, valamint az abortusz és az azonos neműek házassága elősegítésének ügyében. A nemzetközi válságokkal a megkérdezettek 52 százaléka szerint a demokraták elnökjelöltje birkózna meg jobban, és csak 40 százalékuk tartja erre alkalmasabbnak a republikánus elnökjelöltet. Hillary Clinton elnökségét 54:33 arányban tartanák jobbnak az abortuszt és az azonos neműek házasságát engedélyezők, illetve e mellett érvelők.

A megkérdezettek egészségi állapotuk alapján mindkét elnökjelöltet alkalmasnak tartják a tisztség betöltésére, bár Trumpot 73 százalék gondolja egészségesnek, míg Hillary Clintont csak 52 százalék. Ez utóbbi adat valószínűleg Hillary Clinton utóbbi napokban tapasztalt betegeskedésével magyarázható. Ezzel együtt változatlanul magas, 57 százalékos mindkét jelölt elutasítottsága.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG