2p
Egyre inkább úgy tűnik, kezd kilábalni az építőipar a hihetetlen mélységből. Bár lakások még nem nagyon épültek, szerződéseket már kötöttek rájuk. Az uniós pénzből finanszírozott építkezések hiánya persze így is nagyon fájó.

2016 júniusában az építőipari termelés volumene 16,2%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Ez ugyan még mindig elég rosszul hangzik, a részletesebb adatokból viszont az látszik: talán végre kezdünk túl lenni a mélyponton. Az előző hónaphoz képest ugyanis a kiigazított adatok alapján 7,5 százalékkal bővült az építőipari termelés.

Miközben az uniós pénzből finanszírozott beruházások hiánya miatt 36,8 százalékkal visszaesett az egyéb építmények építése, az épületeké 7,4 százalékkal emelkedett tavaly júniushoz képest. Ez azonban még mindig nem a csok vagy a lakásépítés áfá-csökkentésének hatása: a növekedés ugyanis ipari épületek, kisebb részben oktatási épületek, illetve sportlétesítmények építésének az eredménye.

Ha a 2010-eshez hasonlítjuk az építőipar teljesítményét, akkor látszik igazából a fordulat:
Végre kezd beindulni a lakásépítés is - szerződések legalábbis vannak

Az aktuális adat mellett a megkötött új szerződések is keltenek némi reményt: a volumen 13,3%-kal nagyobb volt az előző évinél. Az épületek esetében 22 százalékkal nőtt a megkötött szerződések volumene, és bár itt is az ipari épületek dominálnak, végre a lakóépületekre kötött szerződések is hozzájárulnak a növekedéshez.

Összességében az új szerződésekkel együtt a teljes meglévő állomány 15 százalékkal magasabb most június végén, mint egy éve - igaz, a tavalyi pocsék adatot nem nehéz felülmúlni. Ígéretes, hogy az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 60%-kal magasabb, mint tavaly.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG