3p

Cél a teljes feltárás.

Az aranykonvojügy minden szálát kivizsgálja és a nyilvánosság elé tárja az ügyészség – írta szerdai közleményében a Legfőbb Ügyészség, azután, hogy Magyar Péter miniszterelnök úgy fogalmazott: „A legfőbb ügyész haladéktalanul szólaljon meg az ügyben!”

A Legfőbb Ügyészség közleménye szerint az ügyészség

„a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően soron kívül minden szükséges intézkedést megtesz és az ügy körülményeinek teljes feltárására törekszik, amelyről részletes tájékoztatást fog adni”.

Felidézték: az Alkotmányvédelmi Hivatal március 4-én tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen. A feljelentésben foglaltak a pénzmosás egyszerű gyanúját alapozták meg, ezért az ügyészség a feljelentést további intézkedés céljából március 5-én megküldte a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának, és a büntetőeljárási törvény alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) jelölte ki nyomozó hatóságként, amely elrendelte a nyomozást.

„Az akció ezután történt, arról az ügyészség nem tudott, csak utólag szerzett róla tudomást”

- áll a közleményben.

Az ügyészség álláspontja szerint a pénzmosás egyszerű gyanúja a rendelkezésre álló adatok alapján fennállt, a kijelölés a büntetőeljárási törvénynek megfelelt. A NAV által folytatott nyomozás folyamatban van. Ugyanakkor az akcióban érintettek elfogása és annak egyéb körülményei kapcsán a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen jogellenes fogva tartás és más bűncselekmények miatt folyik eljárás.

A legfőbb ügyész többször kinyilvánította és írásos utasításba is adta, hogy a nyomozó ügyészségnek az ügy minden szálát ki kell vizsgálnia, függetlenül attól, hogy az ügy kit és mely szervezeteket érint. A nyomozás nem nyilvános része a büntetőeljárásnak. Az üggyel kapcsolatban megjelenő verziók és találgatások nem segítik a tisztánlátást, viszont nehezíthetik a felderítést – közölték.

Az ügyészségi nyomozásban a közeljövőben érdemi eredményekre lehet számítani, amelyről az ügyészség részletes tájékoztatást fog adni – áll a Legfőbb Ügyészség közleményében.

Magyar Péter Facebook-oldalán szerda délelőtt közölte, hogy a kormány vizsgálatot rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, a Terrorelhárítási Központnál és az érintett szolgálatoknál az aranykonvojügyben.

„A legfőbb ügyész haladéktalanul szólaljon meg az ügyben!”

- írta Magyar Péter közösségi oldalán.

Az „aranykonvoj” egy ukrán pénz- és aranyszállítmány, amely márciusban Ausztria felől Ukrajnába tartva haladt keresztül Magyarországon, ám a magyar titkosszolgálatok megállították, a kísérőket őrizetbe vették, a szállítmányt pedig lefoglalták. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök május 6-án jelentette be, hogy Magyarország visszaszolgáltatta Ukrajnának a lefoglalt pénzt és aranyat. Az ügyben számos eljárás indult.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat a világra: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
Makro / Külgazdaság Tompíthatják a kínai veszedelmet az európai autógyárak
Király Béla | 2026. október 13. 05:44
A napokban az EU és Kína megegyezett arról, hogy az ázsiai cégek visszafogják a hibridek exportját. Peking cserébe a vámháború enyhítéséért a ritkaföldfémekhez való európai hozzáférést is garantálja. Az egyezség akár a magyar gazdaság számára is előnyös lehet.
Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG