2p

A brit külső hírszerzés főnöke azt javasolta szerdán az ukrajnai háborúból kiábrándult oroszoknak, hogy dolgozzanak a brit szakszolgálatnak.

Sir Richard Moore alig burkolt utalást tett arra, hogy a háború kitörése óta eltelt másfél évben már sok orosz elszánta magát erre. Az MI6 - hivatalos nevén Secret Intelligence Service (SIS) - által ismertetett prágai beszédében Moore kijelentette: már 1968-ban, a Varsói Szerződés csehszlovákiai katonai beavatkozásának idején is sok orosz felismerte a történtek morális abszurditását, és nem kívántak a történelem rossz oldalára kerülni.

Sir Richard Moore szerint ma is sok orosz csendben, de elborzadva figyeli, ahogy az orosz fegyveres erők ukrán városokat égetnek porig, ártatlan családokat űznek el otthonaikból és ezrével rabolnak el gyerekeket. Ők a szívük mélyén tudják, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök csalárd indokokra, hagymázas hazugságokra és fantazmagóriákra hivatkozva indított támadást egy szláv rokonnemzet ellen - fogalmazott az MI6 vezetője.

Szívesen látnák a kiábrándult oroszokat az Mi6 színeiben. Fotó: Depositphotos
Szívesen látnák a kiábrándult oroszokat az Mi6 színeiben. Fotó: Depositphotos

Moore szerint az Ukrajna elleni invázió tervének egyik kidolgozója, Jevgenyij Prigozsin - a Wagner katonai magánvállalkozás vezetője - leplezte le mindezt egyetlen mondattal, amikor kijelentette: a háború egyrészt azért kellett, hogy Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter hősi kitüntetést kaphasson, másrészt az Oroszországot uraló oligarchák klánjának is szüksége volt erre a háborúra. Az MI6 vezetője szerint a Prigozsin-féle lázadási kísérlet is megmutatta "a Putyin által vezetett instabil autokrácia megállíthatatlan rothadását".

Ebben a környezetben sok orosz küszködik ugyanazokkal a dilemmákkal és lelkiismereti feszültségekkel, amelyekkel 1968-ban elődeik is szembesültek. "Arra biztatom őket, hogy tegyék meg, amit mások az elmúlt 18 hónapban már megtettek, vagyis csatlakozzanak hozzánk" - mondta szerdai beszédében a brit külső hírszerzés főnöke. Sir Richard Moore nem részletezte, hogy az ukrajnai háború kezdete óta hány orosz csatlakozott az SIS-hez, de kijelentette, hogy a szolgálat ajtaja "mindig nyitva áll".

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG