2p

A volt brit miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy nem indul a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért folyó versengésben.

A bejelentés azt jelenti, hogy a párt új vezetője - és így az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke - nagyon nagy eséllyel a brit sajtó, a politikai elemzők és a fogadóirodák által egyértelműen favoritnak tartott Rishi Sunak, Johnson egykori pénzügyminisztere lesz, bár a posztra pályázik még rajta kívül Penny Mordaunt volt védelmi miniszter is.

Félreáll Boris Johnson. Fotó: MTI/EPA pool/Andy Rain
Félreáll Boris Johnson. Fotó: MTI/EPA pool/Andy Rain

Johnson közölte, jóllehet összegyűjtötte a jelöltséghez szükséges számú támogatót az alsóházi tory frakció tagjai közül, az elmúlt napokban azonban arra a "sajnálatos következtetésre" kellett jutnia, hogy mégsem lenne "helyénvaló", ha indulna a versengésben, mivel egységes parlamenti frakcióháttér nélkül nem lehet hatékonyan kormányozni. Ez egyértelmű utalás volt arra, hogy a tory frakció számos tagja hevesen ellenezte Johnson visszatérését a párt élére és a kormányfői tisztségbe.

Vasárnap esti nyilatkozatában Johnson részletek nélkül közölte: előzőleg kapcsolatba lépett Rishi Sunakkal és Penny Mordaunttal, mivel abban reménykedett, "a nemzeti érdekeknek megfelelően" sikerül összefogniuk, de nem tudták kidolgozni, hogy ez miként lenne lehetséges.

Johnson bejelentette: ebben a helyzetben azt tartja a legjobb megoldásnak, ha nem jelölteti magát a Konzervatív Párt vezetői tisztségére. Ígéretet tett arra is, hogy támogatni fogja a versengésből győztesen kikerülő jelöltet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG