2p
A támogatástól a betegellátás színvonalának emelését és kiszámíthatóbb fejlesztési költségeket várnak.

Összesen 4,25 milliárd forint támogatást kaptak a kórházak struktúraváltó fejlesztések előkészítésére az év végén - közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója. Németh László elmondta: a fejlesztések a betegellátás színvonalának emelését, a munkakörülmények javulását és a takarékosabb gazdálkodást szolgálják.

Az elnyert forrás az Ellátó Központ 96 intézményében teszi lehetővé a későbbi fejlesztésekhez szükséges kiviteli tervek elkészítését, így az előremutató beruházások költségei pontosan meghatározhatók lesznek.

Több mint 65 ezer orvos van az országban – hogy van belőlük hiány? - Tovább >>>

Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátóközpont Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója szerint a makói intézmény csaknem 30 millió forint forrást nyert el, ebből több mint 18 milliót a mintegy kétszázezer pácienst fogadó járóbeteg szakrendelő melletti negyven férőhelyes parkoló felújítására fordítanak.

Emellett elkészül a korábbi véradóállomás megüresedett épületének rekonstrukciós terve. Az intézmény fejlesztési tervei alapján az épület egy fizikoterápiás központnak ad majd otthont, ahol évente mintegy 20 ezer beteg vehet majd részt gyógytornán, illetve mozgásszervi rehabilitációs kezelésen. A fejújítás az előzetes becslések alapján 280 millió forintba kerül majd - tudatta a főigazgató.

Félünk orvoshoz menni: siralmas látlelet a magyar egészségügyről

Folyamatosan zajlik a betegforgalom átcsatornázódása a magánegészségügyi rendszerbe: míg 2012-ben csupán a magyarok 37 százaléka, idén már 57 százalék vett igénybe valamilyen magánorvosi szolgáltatást. Öt éve 33 ezer, idén már átlagosan 57 ezer forintot fizettek az érintettek egy év alatt különféle szakorvosi rendelőkben. Tovább részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG