2p
Az egészségügyért felelős államtitkár szerint nálunk az egyik legrövidebb a várakozási idő Európában.

Magyarországon a 2-3. legrövidebbek a várólisták Európában, ez a 2010 előtti rossz trendek megfordításának köszönhető - közölte az egészségügyért felelős államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta: 2012 óta a kormány hivatalossá tette a várólistákat és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által vezetett listákon kell időpontot adni.

Nagyot ígért az ellenzék – nem lesz különbség szegény és gazdag között?

Egyre nagyobb a szakadék az egészségügyben. Tovább >>>

A korábbi 70 ezres várólista mintegy 24 ezresre, vagyis a harmadára csökkent a műtéti körben, miközben évente 200 ezer műtétet végeznek hazánkban. Az államtitkár szerint az utóbbi években infláció feletti mértékben emelkedik az egészségügyi kassza összege éves szinten: 2018-ban például 600 millióval nagyobb lesz, mint amekkora tavaly volt. Hozzátette: az orvoselvándorlás mértéke is jelentősen csökkent, 2017-ben a harmada volt a 2010 előttinek – ugyanezen időszakban pedig csak vidéken 500 milliárd forintot költöttek el egészségügyi fejlesztésekre.

Elképesztő várólisták – másfél év egy protézisért

Egy MR vizsgálatra akár hat hónapot is várni kell, ráadásul a diagnosztika csak az első lépés; sok esetben ugyanilyen vagy még hosszabb várólistákkal kell számolnunk, ha egy gyógyító beavatkozásra kerül a sor. Jelenleg több mint 80 ezer beteg neve található az OEP által kezelt központi várólistán. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG