1p
Christan Kern cáfolta azokat a találgatásokat, hogy átszabná az osztrák kormányt.
Christian Kern osztrák kancellár Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Hétvégén kisebb médiavihar söpört át a szomszédban, a lapok ugyanis arról írtak, hogy a kancellár komoly minisztercseréket tervez, és hogy vasárnap a kormány átalakításáról tárgyaltak. A találgatások szerint Wolfgang Sobotka belügyminisztert például Hans Peter Doskozil védelmi miniszter váltaná fel, emellett korábban szó esett Sophie Karmasin családügyi, Wolfgang Brandstetter igazságügyi és Andrä Rupprechter mezőgazdasági miniszter menesztéséről is.

Christan Kern a Die Presse című lapnak nyilatkozva oszlatta el a kételyeket, elmondása szerint nem tervez ilyen átalakításokat, különösen nem Doskozil esetében, aki már most is egy második biztonsági tárcát irányít. Az Osztrák Szociáldemokrata Pártot (SPÖ) is vezető Kern hozzátette: elégedett a miniszterekkel, és visszautasított minden, a leváltásukat érintő találgatást. Ausztriában a soron következő választást egyébként 2018 őszén tartják, a legfrissebb felmérések szerint továbbra is az SPÖ vezeti a népszerűségi listát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter hallgatott az iskolaigazgatókra: nem az lesz az oktatásügyi miniszter, akire számítottak
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:34
Váratlan lépés: Magyar Péter Lannert Juditot jelölte az alakuló gyermek- és oktatásügyi minisztérium vezető pozíciójára.
Makro / Külgazdaság Kátyúmentesítés, leszámolás a gyorshajtókkal, új tarifarendszer: ez jöhet a Vitézy Dávid-érában
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:01
Megosztotta vízióit a közlekedési és beruházási miniszteri szék várományosa, Vitézy Dávid. A vasút mellett a közúti közlekedés is nagy szerepet kap a programjában, lecsapna az illegális gyorsulási versenyekre is. 
Makro / Külgazdaság Jászai Gellért új üzleteket szimatol
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:10
Az iráni háború által fenyegetett Egyesült Arab Emírségekben tárgyalt a magyar hadiipar egyik vezetője.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miért zsarolhatta meg az MNB volt alelnöke az Erste vezérét
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:03
Simor András megkritizálta a Matolcsy György vezette jegybankot, ezért kellett mennie.
Makro / Külgazdaság Egyre kevesebb magyar dolgozik a friss adatok szerint
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 08:30
A munkanélküliek száma 219 ezer fő.
Makro / Külgazdaság Már a svájci jegybank sem a régi
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 08:18
Újra veszteséges lett a devizapiac pánikszobája.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megdrágult a tengeri szállítás, vagyonokat kérnek a konténerhajóktól
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 17:09
Egyes hajók áthaladási foglalásáért a Panama-csatornán több mint egymillió dolláros (312 millió forint) díjat fizettek a közelmúltban árverésen – közölte csütörtökön a Panama-csatorna Hatóság, hozzátéve, hogy a szokatlanul magas árak inkább a kereslet ideiglenes emelkedését tükrözik, és nem tartós torlódást a csatornán.
Makro / Külgazdaság Kapcsoljuk Pogátsa Zoltánt – a Klasszis Klub stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 15:11
A közgazdásszal, szociológussal a Soproni Egyetem docensével való beszélgetést fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Kína egy új, ötéves tervvel várja Trumpot, de vajon megvalósul-e a történelmi csúcs?
Imre Lőrinc | 2026. április 23. 14:31
Új, ötéves tervet hirdetett Kína, ami a nagyhatalmi versengés szempontjából az Egyesült Államok számára is jelzésértékű lehet. Ezt mintha Donald Trump is érezné, ugyanis nagy várakozásokkal tekint a kínai elnökkel tartandó pekingi csúcstalálkozója elé. Aminek az időpontja továbbra sem ismert, az Egyesült Államok ugyanis még mindig az iráni háborúval és a károk eltakarításával van elfoglalva.  
Makro / Külgazdaság A Mol is bejelentette: megtörtént, amire közel 3 hónapja vártak
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 14:15
Megérkeztek az első kőolajszállítmányok a Barátság vezetéken Magyarországra és Szlovákiába – közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG