4p
Az emberek utálják az óraátállítást: az EU nemrégiben közvélemény-kutatást végzett ebben a kérdésben, a válaszadók 84 százaléka nem kívánja a félévenkénti óraátállítást az életébe. Az Európai Bizottság a tagországokra bízza a döntést, hogy a nyári vagy a téli rendet követik.

Az Európai Unió 2019 októberétől eltörli az évente kétszer esedékes óraátállítás gyakorlatát, a tagállamoknak pedig áprilisig lesz idejük dönteni, hogy a nyári vagy a téli időszámításhoz tartják magukat – derült ki az Európai Bizottság közleményéből. Az EU eddig az összes tagállamot arra kötelezte, hogy március utolsó vasárnapján egy órával állítsák előre az órákat, októberben pedig vissza.

2019 októberétől azonban nem kell már átállítani az órákat, az emberek ugyanis nem akarják ezt: az EU nemrégiben közvéleménykutatást végzett ebben a kérdésben, a visszaérkező 4,6 millió válasz alapján a kitöltők 84 százaléka nem kívánja a félévenkénti óraátállítást az életébe. A Bizottság szerint ráadásul a gyakorlat már idejétmúlttá vált, energiatakarékossági szerepe ugyanis csak a világháborúk és a hetvenes évek olajválsága óta nem volt - írja a Reuters.

Közös nevezőre kell jutnia a tagállamoknak

Az újabb tanulmányok már egyértelműen bizonyítják, hogy az energiahasználatban mért különbség mára elenyészővé vált. Az okosvárosok, okosotthonok és más tehnológiák beérése sokkal energiatakarékosabb megoldást rejt, mint az órákkal való játék – tették hozzá. Az ellenzők szerint az évente kétszeri váltásnak hosszú távon egészségügyi visszahatásai lehetnek, főként a fiatalok és az idősebbek körében. Más vélemények szerint a világosabban kezdődő reggelek segíthetnek csökkenteni a közúti-balesetek számát és hozzájárulnak az alacsonyabb villanyszámlához.

A döntés véglegesítéséhez az Európai Parlamentnek és a 28 ország kormányának közös nevezőre kell jutnia a kérdésben, ennek egyeztetése rosszabb esetben évekbe is telhet – közölte a Bizottság. Az még nyitott kérdés, hogy a nyári vagy a téli időszámítás maradna meg. Korábbi felmérések szerint általában a nyári időszámítás megtartása szokott többséget kapni.

Ahogy arról korábban már írtunk, gazdaságilag problémás lehet, ha az uniós tagállamok nem hoznak egységes döntést az óraállítás ügyében – mondta Regős Gábor közgazdász. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. munkatársa elmondta: nagyon sok multinacionális vállalat működik Európában, amelyek összedolgoznak, és az eltérő időszámítás nehezítené a közös munkájukat.

Akkor mégsem spórolunk vele?

A nyári időszámítás elsősorban energiamegtakarítási célokat szolgál, a módszer a lakosság szokásos ébrenléti idejét veszi alapul - így elvileg magasabb lehetne a természetes napfény mellett ébren eltöltött órák száma, ami boldogabb embereket, kevesebb közúti balesetet és bűncselekményt is jelentene az eredeti tervek szerint. A reggel hét és este tíz óra közötti időszak minél inkább egybeesik a természetes világosság idejével.

80 százalék van ellene, végre megszűnhet az óraátállítgatás?

További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. korábbi nyilatkozata szerint szakemberei 1949 óta elemzik a lakosság áramfogyasztási szokásait. A napéjegyenlőséghez közeli tavaszi óraállításkor látványosan csökken az esti órák terhelése, mert egy órával később kell felkapcsolni a lámpákat.

Az átállítás előtti és utáni időszakot összehasonlítva naponta 1,5-3 százalékos, 2000-4000 megawattóra fogyasztáscsökkenés tapasztalható az átállítás utáni időszakban. A Mavir szerint az átállítással áram, egyúttal évi 4-5 milliárd forint takarítható meg.  Éves szinten körülbelül 100-120 gigawattórával kevesebb áramot használ az ország a nyári időszámítás ideje alatt, ami 30-40 ezer háztartás éves fogyasztásának felel meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 15:09
A brüsszeli intézményben is érezhetik, hogy sürget az idő: a következő hetekben is folytatódhat a Tisza Párttal az egyeztetés.
Makro / Külgazdaság Egyre sürgetőbb a szegedi vasút felújítása, de csak jövőre kezdhetik el a munkát
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 13:48
Hiába vannak kész tervek, évek óta csúszik a Szeged-Kiskunfélegyháza vasútvonal felújítása. A Tisza Párt a Szeged és Budapest közötti menetidőt másfél órára csökkentené a jelenlegi két és fél óra helyett, de ehhez az említett szakasz renoválása elengedhetetlen.
Makro / Külgazdaság Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:32
A szabályozatlan vape termékek forgalma már most is meghaladja a 6,6 milliárd eurót, éveken belül pedig tízmilliárdos üzlet lehet Európa-szerte.
Makro / Külgazdaság Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:07
Az uniós források Magyarországra juttatásáról tárgyal Magyar Péter Ursula von der Leyennel szerdán Brüsszelben. 
Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG