1p

Csuklyás ismeretlenek megtámadták péntek éjjel Jannisz Varufakisz korábbi görög pénzügyminisztert Athénban, a volt politikusnak eltört az orra és kórházba került.

A baloldali közgazdászt, egykori kormánytagot egy étteremben szúrta ki egy nagyjából húszfős csoport, és heccelni kezdték. Amikor Varufakisz kiment hozzájuk az utcára, összeverték, miután a földre került, megrugdosták és ököllel betörték az orrát. A 61 éves politikus nem sokkal a támadás után a Twitteren köszönte meg az embereknek az iránta tanúsított együttérzést, s egyúttal közölte, hogy nem szélsőbaloldaliak támadtak rá.

"Nem anarchisták, baloldaliak, kommunisták vagy valamilyen mozgalom tagjai voltak" - írta a politikus. "Felbérelt martalócoknak tűntek, és azzal a béna hazugsággal jöttek, hogy kiárusítottam az országot a trojkának" - tete hozzá. Pártja, a Mera25 fasisztának nevezte a támadókat.

Varufakisz a görög adósságválság csúcspontján volt az ország pénzügyminisztere, a baloldali Alekszisz Ciprasz kormányában, amikor az ország pénzügyi stabilizálási programját az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap trojkája felügyelte. Jelenleg parlamenti képviselő. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Le a függőséggel: nagy földgázmezőt kezdenek kiaknázni a szomszédban
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:11
100 ezer háztartás igényeit tudják fedezni a wittaui projekt első szakaszában, de ez még csak a kezdet.
Makro / Külgazdaság Most érdemes újépítésű lakást venni Kínában
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 16:49
A világ második legnépesebb országában 11 hónapja a legmeredekebben esett az új lakások ára áprilisban.
Makro / Külgazdaság Miniszterek egész csoportja kíséri el Lengyelországba Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 15:51
Kedden délután landolnak Krakkóban, onnan vonattal érkeznek Varsóba. Szerdán jönnek a csúcstalálkozók.
Makro / Külgazdaság Csökkenti az állampapírok kamatait az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:43
Lezárja a fix kamarozású állampapírok futó sorozatait az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), és péntektől újakat indít azok helyett. A kamatokat is csökkentik 0,5 százalékkal.
Makro / Külgazdaság Ilyen nagyot még soha nem kaszált a Ryanair
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 11:46
2,26 milliárd euró adózott eredménnyel zártak.
Makro / Külgazdaság Ha nem lenne védett, akor még drágább lenne a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 10:50
A piaci ár emelkedik, a védett ár marad.
Makro / Külgazdaság Fontos adatot közölt az MNB az államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 09:51
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
Makro / Külgazdaság Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 14:39
Bezuhant a közel-keleti ország GDP-je az Irán ellen indított háború kezdete óta. 
Makro / Külgazdaság Csak a gyors átállás menthet meg az évszázad energiaválságától?
Szirmai S. Péter | 2026. május 16. 17:01
Az évszázad eddigi legnagyobb energiaválságával néz szembe Európa, ezért fel kell gyorsítani az áttérést a saját megújuló energiákra, figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG