2p
A kurd milíciák megtorlást helyeztek kilátásba a szíriai és kurdisztáni hadállásaikat ért vasárnapi török légicsapások miatt.

"A török megszálló erők támadásai nem maradnak válasz nélkül" - közölte a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű milíciaszövetség egyik szóvivője. Farhad Sami szerint a török csapások infrastrukturális létesítményeket, gabonasilókat, egy erőművet és egy kórházat értek. Hozzáfűzte, hogy tizenegy civil halt meg, köztük egy újságíró is.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civil szervezet úgy tudja, a bombázásokban összesen 31 ember vesztette életét, mintegy negyven embert pedig eltűntként, vagy sebesültként tartanak nyilván. A YPG szerint a szíriai hadsereg állásait is érték találatok. Az Anadolu török hírügynökség később közölte, hogy egy török katona és két rendőr megsebesült a szíriai határ mentén található Kilis tartományra kilőtt rakéta következtében. A rakéta egy határátkelőhely közelében csapódott be.

Az NTV török televízió vasárnapi híradása szerint észak-szíriai és észak-iraki kurd hadállásokra mért csapásokat a török légierő. Az újabb török légicsapásokra egy héttel az után került sor a két térségben, hogy múlt vasárnap robbantásos merénylet történt Isztambul zsúfolt sétálóutcájában, az Istiklalon. A hat halálos áldozatot követelő támadást Ankara a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezethez kötötte, amely azonban visszautasította a felelősséget a terrorcselekményért.

A török védelmi minisztérium szerint a Karom-Kard fedőnevű művelet során 89 célpontot semmisítettek meg. Észak-Szíriában a harci gépek az SDF élén álló Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia állásait támadták. A milíciát a török vezetés a PKK szíriai szárnyának és terrorszervezetnek tekinti. Szíriában a többi között Kobani, Tell-Rifát és Derik térségét sújtották találatok, míg Irakban a PKK második legfontosabb fészkének számító Szindzsárt.

"Ez a leszámolás ideje" - hangoztatta a török védelmi tárca vasárnapra virradóra közzétett Twitter-üzenetében. Hozzátette, hogy semlegesíteni fogják a terrorista elmeket és elejét fogják venni a Törökország elleni támadásoknak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG