3p

A napelemek által termelt villamos energia kiugró mértékben nőtt tavaly Magyarországon, csaknem 124 százalékkal haladta meg az előző évit a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2019-es előzetes energiastatisztikai adatai szerint.

A hivatal szerdai tájékoztatása szerint a tavalyi primer belföldi felhasználás 2018-hoz képest gyakorlatilag nem változott, az egyes energiatermékek esetében azonban eltérő változások voltak. A szén, az éghető megújuló energiaforrások és a villamos energia nettó import felhasználása csökkent, míg a földgáz, valamint a nem éghető megújuló energiaforrások és a nukleáris energia felhasználása nőtt.

Az előzetes adatok szerint az elsődleges energiahordozók termelése 2019-ben tovább csökkent, ezen belül a széntermelés csaknem 13 százalékkal, a földgáztermelés 10 százalékkal esett vissza. A primer belföldi felhasználás forrásának jelentős részét a kőolaj- és földgáz-behozatal biztosította. A nettó import összesen 20 százalékkal emelkedett, döntően a földgáz megnövekedett behozatala miatt. Az energiahivatal tájékoztatása szerint a földgázbehozatal jelentős része azonban készletnövelési, tárolási célt szolgált, az előzetes adatok szerint 2019-ben a primer belföldi földgáz-felhasználás csak enyhén, 1,8 százalékkal nőtt 2018-hoz képest. A földgáz tavalyi zárókészlete történelmi rekordszinten volt. Az üzemanyagok belföldi forgalma az utóbbi évek folyamatos növekedését követően tovább emelkedett, az előzetes adatok alapján 2019-ben 2,8 százalékkal haladta meg az előző évit.

Előretört a napenergia (forrás: depositphotos.com)
Előretört a napenergia (forrás: depositphotos.com)

Az elsődleges megújuló energiahordozók közül a napenergia felhasználása több mint kétszeresére, a bioüzemanyagok termelése pedig 6 százalékkal nőtt. A szilárd biomassza-termelés és -felhasználás csökkenése tovább folytatódott, a visszaesés mértéke 3, illetve 4 százalékot tett ki.

A bruttó villamosenergia-termelés mennyisége 6 százalékkal emelkedett tavaly az előző évhez képest. A nukleáris és fosszilis alapú energiatermelés nőtt, a biogáz alapú termelés csökkent. A fosszilis alapú villamosenergia-termelésen belül a szén és széntermék, elsősorban lignit alapú termelés csökkent 13,5 százalékkal, a földgáz alapú termelés nőtt 18,5 százalékkal.

A bruttó végső villamosenergia-fogyasztáson belül a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia részaránya 1,4 százalékpontos emelkedéssel 9,7 százalékra emelkedett, miután a megújuló alapú termelés nagyobb mértékben nőtt, mint a bruttó fogyasztás. A hőszolgáltatásra előállított hő az előzetes adatok alapján csaknem 2 százalékkal kevesebb volt, mint 2018-ban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG