2p
Az Európai Bizottság tegnap tette közzé a megújuló energiaforrásokra vonatkozó 2020-as célkitűzésekhez kapcsolódó legfrissebb jelentését.

A tagállamok nagy része jó úton halad afelé, hogy teljesítse a 2020-as vállalásait - áll a kétévente kiadott jelentésben. Az Európai Unió öt éven belül 20 százalékra szeretné növelni a megújuló energiaforrások részesedését, amelyet 15,3 százalékra becsülnek a tavalyi végső energiafogyasztásból. A jelentés rávilágít egy másik fontos pontra is: a közlekedésbe is egyaránt el kell érniük a tagországoknak a 10 százalékos részesedést a megújuló energiaforrásoknak.

A megújuló energiaforrások várható részesedése. Forrás: Európai Bizottság

Nem sikerülhet mindenkinek

A tavalyi célokat a tagállamok nagy része sikeresen teljesítette, azonban egyre inkább válik kérdésessé, hogy a 2020-as eredményeket sikerül-e hoznia majd az egyes államoknak. Kétséges Franciaország, Málta, Hollandia, Luxemburg, az Egyesült Királyság, Spanyolország, Belgium, Lengyelország, vagy Magyarország esetében a siker, de az Európai Bizottság optimistán tekint a jövőbe és reméli, hogy az országokon átívelő megegyezések és gazdasági harmonizálások meghozzák majd a kívánt eredményeket.

Magyarországgal kapcsolatban kiemeli a jelentés, hogy egyelőre nem lehet biztosra venni a 2020-as sikeres teljesítést. Az adatok szerint itthon a megújulóenergia-részesedés 2012 és 2013 között 9,5 százalékról 9,8 százalékra nőtt; a 2020-as célérték pedig 13 százalék.

Vannak azért sikerek

Az irányelv hatására sikerült minden tagállamnak legalább hét százalékkal csökkentenie a belföldi földgázfogyasztását, de hozzájárultunk a klímaváltozás megakadályozásához is: 388 millió tonna szén-dioxid kibocsátását küszöbölte ki eddig.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 16:31
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt durván meg akarja emelni a katások adóját, szerinte a párt a katásokat is becsapta a választási ígéreteivel.
Makro / Külgazdaság Fontos adatok jönnek a magyar gazdaságról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:46
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG