1p
A további monetáris lazítást és a defláció elleni agresszív harcot támogató Kuroda Haruhikót, az Ázsiai Fejlesztési Bank vezetőjét jelöli a jegybankelnöki tisztségre Abe Sindzó japán miniszterelnök - jelentette kormányzati forrásokra hivatkozva a japán média hétfőn.

Az NHK televízió és a Nikkei üzleti lap értesülései szerint a miniszterelnök párttársait és a koalíciós partnert is tájékoztatta döntéséről hétfőn.

Robbanékony vezetés lesz a Bank of Japannak



Lazítás és eszközvásárlás

Magyar-japán párhuzam
A magyar jegybank elnökének ez az utolsó hete az MNB-ben, ma még a Parlamentben várják egy bizottsági meghallgatásra. A lehetséges utódok között a befektetők Matolcsy György jelenlegi gazdasági minisztert tartják a legesélyesebb befutónak. Az unortodox gazdaságpolitika atyja korábban előszeretettel hangoztatta, hogy a jegybanknak olyan eszközöket kellene bevetnie, minta világ nagy központi bankjainak, így például amilyenekkel a Bank of Japan is élt és élni kíván. Matolcsy is híve a gyenge árfolyamnak - a befektetők ezért mostanában sok párhuzamot vonnak a két ország között. A japán hírekre már csak ezért is érdemes odafigyelni.

Kuroda alatt, elemzői várakozások szerint, a Bank of Japan (BoJ) agresszívabb monetáris politikát fog folytatni. A jelölt korábban azt nyilatkozta, hogy még bőven vannak lehetőségek a monetáris lazításra Japánban, jegybankelnökként pedig diverzifikálná a BoJ eszközvásárlási programját, amely a 0 és 0,1 százalék között sávban tartott alapkamat mellett jelenleg a bank legfőbb monetáris eszköze. Kuroda azt is közölte, hogy az Abe által hangoztatott 2 százalékos inflációs cél két éven belül elérhető.

A hírekre a tokiói értéktőzsde indexe négy és fél éves csúcsra emelkedett, a jen pedig 33 hónapos mélypontra esett a dollárral szemben.

Robbanékony hármas veszi át az irányítást

Kuroda több évtizeden át dolgozott a japán pénzügyminisztériumban, 1993 és 2003 között pénzügyminiszter-helyettes is volt, mielőtt 2005-ben elfoglalta az Ázsiai Fejlesztési Bank elnöki posztját.
Kuroda egyik alelnöke Ivata Kikuo, a tokiói Gakusuin Egyetem professzora lehet, aki szintén az agresszív monetáris politika híve. A másik megüresedő alelnöki posztot Nakaszo Hirosi, a jegybank külkapcsolatokért felelős ügyvezető igazgatója kaphatja meg.
"Kuroda, Ivata és Nakaso hármasa igencsak robbanékony. Ez azt jelenti, hogy Abe nyert, a BoJ vesztett (…) Ezután már nem lesz ellenzéke Abe gazdaságpolitikájának" - mondta a Reutersnek Okazava Kjoja, a BNP Paribas elemzője.

Folyamatos volt a viszály a japán Simorral

A jelölteket a hét közepén jelenti majd be Abe a parlament előtt. Kinevezésükhöz a parlament mindkét házának - köztük az ellenzéki többségű felsőháznak - a jóváhagyása szükséges. A legnagyobb ellenzéki erő, a Japán Demokrata Párt egyes képviselői jelezték, hogy támogatni fogják Kuroda kinevezését.

Sirakava Maszaaki jelenlegi jegybankelnök március 19-én, idő előtt távozik posztjáról, miután a kormány elképzeléseinél restriktívabb monetáris politikája miatt folyamatos viszályban állt a decemberben hivatalba lépett kabinettel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG