2p
Jött a papírforma, Frank-Walter Steinmeiert választotta meg a szövetségi közgyűlés szövetségi elnöknek. Várhatóan ez volt az utolsó olyan kérdés, amely mentén a Merkel vezette nagykoalíció egyetértésben szavazott, a CDU/CSU és az SPD is külön utakat járhat a német parlamenti választásokig szeptemberben.

Csaknem háromnegyedes többséggel megválasztotta Frank-Walter Steinmeiert Németország szövetségi elnökének vasárnap Berlinben a német szövetségi közgyűlés. A szociáldemokrata párt (SPD) politikusát az első fordulóban választották meg, a testület 1260 tagja közül 931 szavazott rá. Ez az ötödik legjobb eredmény a második világháború utáni németországi államfőválasztások történetében.

A volt külügyminiszter Németország 12. szövetségi elnöke, Joachim Gauckot követi a tisztségben, március 19-én lép hivatalba.

Frank-Walter Steinmeiert, a szociáldemokrata párt (SPD) politikusát azért is tudták simán megválasztani a második világháború utáni Németország 12. államfőjének, mert a kormánypártok - a CDU/CSU jobbközép pártszövetség és az SPD - közösen jelölik, és együtt 923 szavazatuk van az államfőválasztó testületben. A volt külügyminisztert az ellenzéki Zöldek és a liberális FDP soraiból is támogatják.

A jelképes szerepet betöltő, reprezentatív feladatokat ellátó szövetségi elnököt az alkotmány értelmében nem közvetlenül a választópolgárok választják meg, hanem a szövetségi közgyűlés, amelynek kizárólag ez a feladata. A testület tagjai a szövetségi parlament (Bundestag) mindenkori képviselői, és ugyanilyen számú küldöttet delegál a 16 tartomány a helyi parlamenti erőviszonyok arányában. A megbízatás öt évre szól. Az államfőt egyszer lehet újraválasztani.

Nem kedveli Trumpot

Az új államfő sokszor kritizálta Donald Trump amerikai elnököt. Augusztusban azt mondta a szélsőjobboldali, populista pártokról, hogy ők azok "akik félelemkeltéssel politizálnak". Az egyik legnépszerűbb politikus Németországban. Merkel alatt kétszer volt külügyminiszter.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG