Júniusban 0,25 százalékos növekedést mutatott a Világgazdaság című lap Gyorsulási Irányadó (GYIA) mutatószáma az előző év azonos időszakához képest. A GYIA ezzel a második egymást követő hónapban növekedett, ami kedvező folyamatokra utal. Ugyanakkor tavaly év közepén már jelentősebb visszaesés volt látható, vagyis a bázishatás fontos szerepet játszott a növekedésben.
Májushoz képest 0,06 százalékkal esett vissza a GYIA, ám a csökkenés mértéke visszafogottnak tekinthető, különösen annak fényében, hogy a megelőző hat hónapban folyamatosan emelkedett a mutatószám.
Egymás ellen húztak a mutatók
Az öt makrogazdasági mutatószám közül kettő növelte, míg három csökkentette az indexet. A reálkeresetek és az ipari termelés volumenindexének emelkedése felfelé húzta a mutatószámot, ugyanakkor a fogyasztási hitelek állománya csökkent, a munkakeresés átlagos időtartama több lett (és újra 17 hónap fölé került), az ipari rendelésállomány pedig visszaesett, ami negatívan hatott a GYIA-ra.
A lap szerint a GYIA alapján úgy tűnik, hogy a második negyedévben folytatódott a magyar gazdaság kilábalása. A gazdaság növekedésében fontos szerepet játszik a bázishatás, vagyis az, hogy 2012-ben igen gyenge teljesítményt mutattak egyes szektorok.
A gyorsulási irányadó elismert, nemzetközi módszereken alapuló mutató, amelyet a GDP-t (bruttó hazai termék) jól előre jelző részindikátorokból hoztak létre. Az index mindig az adott hónap reálgazdasági teljesítményét jellemzi.
Tovább javultak a gazdaság növekedési kilátásai júniusban. A reálkeresetek és az ipari termelés emelkedése húzta felfelé a kilátásokat.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
14 perce
-
Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
körülbelül 1 órája
-
Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
körülbelül 1 órája
-
Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
2 órája
-
Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
2 órája
-
A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
3 órája
-
Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
3 órája
Mfor.hu Top24
- Döntött a kormány Kovács Katalin kajak-kenu akadémiájáról
- Örülhetnek a kkv-k – Kapitány István nagy ígéretet tett
- Ilyet akkor se tegyen, ha nagyon fázik: 300 ezer forintos büntetés lehet a vége
- Ezekre a nagyon fontos dolgokra is jutnak állami tízmilliárdok
- Elképesztő: megint megdőlt a hidegrekord Magyarországon
- Vitézy Dávid bejelentett, ünnepelhetnek a Balaton északi partján
- Így néz ki Trump megvalósult rémálma – A hét ábrája
Makro / Külgazdaság
A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság
Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság
Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság
Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság
Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság
Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság
Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság
Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság
Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Heti top
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
14 perce
Nemzetközi
Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Franciaországi ügyészségi vizsgálat a hamis bombafenyegetések miatt
08:45
-
Rangos nemzetközi díjat nyert Hévíz
08:35
-
Erős év végi hajrát készít elő a Szallas.hu
07:15
-
Sell Croatia: horvát turisztikai szolgáltatók Budapesten
06:25
-
Újra a Nébihnél az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás felügyelete
05:40
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Szörnyű tragédia történt
2026. november 7. 15:41
-
Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
2026. november 8. 08:32
-
Véres lövöldözés Krakkóban
2026. november 7. 16:23
-
Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
2026. november 8. 10:12
-
Nem könnyű követni, mit csinál a forint
2026. november 7. 14:43



