1p
Németországban minden eddiginél kevesebb volt az újonnan alapított vállalatok száma tavaly. Elemzők szerint ez azért volt így, mert könnyebben lehetett elhelyezkedni, tehát kevesebben választották tavaly az önállóságot.

Németországban 2012-ben 134 ezer, a gazdaságban meghatározó jelentőséggel bíró nagyobb vállalatot hoztak létre, 0,7 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Az újonnan alapított kisvállalatok száma ennél jóval nagyobb mértékben, 17 százalékkal csökkent 243 ezerre.

Ugyanakkor a statisztikai adatok szerint 122 nagyobb vállalat szüntette meg működését tavaly, 2,4 százalékkal több mint 2011-ben. A kisebb cégek közül 292 ezer hagyott fel tevékenységével, 3,3 százalékkal kevesebb, mint tavalyelőtt.

Németországban februárban stagnált a munkanélküliség a januári csökkenést követően. A német szövetségi munkaügyi hivatal kimutatása szerint éves átlagban 2,897 millióan voltak állás nélkül tavaly, 79 ezerrel kevesebben a 2011-es átlagtól. Ennél kevesebben, 2,6 millióan csak 1991-ben voltak munka nélkül Németországban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az elemzők se értik, mi történik Németországban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 12:43
A vártnál is nagyobb mértékben romlott a hangulat a német gazdaságban.
Makro / Külgazdaság A norvégok megint kaszáltak majdnem 70 milliárd dollárt
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 11:53
Nemzeti vagyon gyarapítása norvég módra.
Makro / Külgazdaság Drágább vagy olcsóbb lesz a tankolás szerdától?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 10:42
Becsapós kérdés.
Makro / Külgazdaság Egy fegyverszünetet már aláírt Trump – az utolsó pillanatban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 10:09
Néhány órával azelőtt, hogy élesedtek volna a „vám-atombombák”.
Makro / Külgazdaság Kemény számok jöttek Oroszországból – ezért is akarhat tárgyalni Putyin?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 09:34
A kivitel csökken, a behozatal nő.
Makro / Külgazdaság Mélyrepülésben a németek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 12:53
Még nem érte el a 2019-es szintet a légiutas-forgalmuk.
Makro / Külgazdaság Meglepően optimista előrejelzés érkezett a vámháború hatásairól
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 11:17
A WTO néhány hónappal ezelőtt prognosztizált csökkenés helyett a globális árukereskedelem növekedésre számít.
Makro / Külgazdaság Árcsökkenéssel kedveskedhetnek a benzinkutasok az autósoknak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 10:39
Amennyiben követik a nagykereskedői árakat, a benzin és a gázolaj literje is bruttó 2-2 forinttal lehet olcsóbb keddtől.
Makro / Külgazdaság Bosszankodhat Putyin
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 09:11
Az orosz kiskereskedelmi forgalom növekedése lassult júniusban.
Makro / Külgazdaság Váratlan fejleményre ébredtek a kínaiak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 08:37
Növekedés helyett stagnált az éves infláció júliusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG