3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az év során augusztusban fordult elő első ízben, hogy 10 ezer alá került a behozott használt személyautók havi mennyisége. A Datahouse adatai szerint a használtimport volumene 9 701 volt, ami 11 százalékkal marad el a tavalyi hasonló időszakban regisztrált 10 901 darabtól.

Jól indult idén a használtautó-import: az év első öt hónapjában több mint 58 ezer használt személyautó áramlott az országba, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Júniustól azonban fordulat történt, a nyár kezdete óta a havi behozatali számok rendre elmaradnak az előző év értékeitől. Nyolc hónap adatai alapján a használtimport volumene már csupán 4,9 százalékkal áll a tavalyi szint felett.

„Az augusztusi minimum több tényező együttes hatásának köszönhető – magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Ebben a hónapban eleve minden évben érezhető néhány százalékos visszaesés az előző hónapokhoz képest a szabadságolási főszezon miatt. Most augusztusban emellett a bizonytalanság is sokakat visszatartott az autóvásárlástól: a rezsiköltségek sokak számára még ismeretlen mértékű emelkedése mellett a piac felett egyre határozottabban ott lebeg az üzemanyagár-támogatás közeljövőben bekövetkező kivezetésének lehetősége is, ami jelentősen meglódítaná az üzemeltetési költségeket.

Fentiek mellett tovább rontják a használtautó-importőrök lehetőségeit az egyre feljebb kúszó hitelkamatok, illetve a tartósan 400 forint körül alakuló euróárfolyam is. Ráadásul az újautók hiánya miatt a nyugati piacokon is jelentősen drágultak az elérhető használt járművek.

A  gazdasági kilátások további romlása állhat a háttérben. Fotó: Depositphotos
A gazdasági kilátások további romlása állhat a háttérben. Fotó: Depositphotos

A JóAutók.hu keresési adatai is alátámasztják az autópiaci félelmek begyűrűzését. A portálon lefolytatott keresések száma az elmúlt hónapban visszaesett: a korábbi években szokásos 5 százalék körüli mérték helyett a csökkenés idén augusztusban 10 százalék volt. A keresések száma pedig viszonylag megbízhatóan előrevetíti, hogy a következő egy-két hónapban milyen irányba mozdul a tényleges autóvásárlások száma.

A további lassulás ellen hat ugyanakkor, hogy augusztusban továbbra is 10 ezer alatt alakult az eladott új személyautók száma, igaz, a 9 987-es darabszám növekedést jelent a júliusi 8 955-höz képest. A márkakereskedőknél azonban továbbra is hosszúak a várólisták, az előjegyzések zöme 2023-ra szól, nem egy esetben akár 12 hónapos határidőt tudnak csak vállalni egy-egy márka hazai képviseletei. Aki ennél gyorsabban szeretné lecserélni autóját, továbbra is jobbára külföldön keres majd alternatív megoldást.

„Az őszi hónapokban várhatóan ismét látunk majd 10 ezer feletti behozatali értékeket, ám a gazdasági kilátások további romlásával egyre nő az esélye, hogy az év első felében látott felívelés ellenére az év egészében a tavalyi 132 ezres szint alatt marad a behozott használt autók száma” – tette hozzá Halász Bertalan.

A használtautó-import mennyisége az év eddigi nyolc hónapjában összesen 89 471 volt, ami továbbra is 4,9 százalékkal magasabb az előző év hasonló időszakában regisztrált 85 325 darabnál. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 76 349 volt, ami 10,2 százalékkal marad el az egy évvel korábbi 85 027-es értéktől.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG