3p
Az ukrajnai háború elől menekülő, kísérő nélküli kiskorúakat el kell osztani az uniós tagállamok között - jelentette ki Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén kedd délelőtt.

Johansson azt mondta: "Vlagyimir Putyin orosz elnök seregei gyermekeket gyilkolnak, eddig 158 gyermek esett áldozatul az inváziónak. Ezeket a háborús bűnöket meg kell torolni" - hangsúlyozta. A biztos arra is rámutatott, hogy több mint kétmillió ukrajnai gyermek menekült el az Európai Unióba, ahol emberkereskedelem veszélye leselkedik rájuk. Mint mondta, Litvániában már 43 ukrán menekült gyermekkel kapcsolatban vizsgálódnak a hatóságok emberkereskedelem gyanújával.

A biztos felhívta a figyelmet, hogy az EU több intézkedést is hozott ezeknek az eseteknek a megelőzésére: az Europol külön munkacsoportot hozott létre, hogy figyelje az emberkereskedők tevékenységét, a hatóságok speciális kiképzést kapnak, az Európai Bizottság koordinációs tanácsot működtet. Johansson felszólította tagállamokat, hogy növeljék befogadóképességüket, különös tekintettel a fogyatékossággal élő gyermekekre, és a határvédelmi hatóságokat, hogy regisztrálják a kiskorú menekülteket. Dubravka Suica demográfiáért felelős uniós biztos azt hangsúlyozta: a menekült gyermekeket mielőbb nevelőcsaládok gondjaira kell bízni, és mozgósítani kell a tagállami gyermekvédő szolgálatokat.

Sok gyerek a szülei nélkül menekül. Fotó: Depositphotos
Sok gyerek a szülei nélkül menekül. Fotó: Depositphotos

Bocskor Andrea a Fidesz EP-képviselője elmondta: fokozottan oda kell figyelni, hogy a gyermekek a háborús időszakot minél biztonságosabban átvészeljék. Több mint 4,8 millióan menekültek el Ukrajnából, ennek fele gyermek vagy fiatalkorú. Fontos, hogy minél hamarabb visszatérhessenek az oktatásba, mert ez erősíti a biztonságérzetüket.

A képviselő felhívta a figyelmet: Magyarország több mint 400 ezer menekültet fogadott be, és mindent megtesz támogatásukért. Hangsúlyozta: a menekült gyermekek igénybe tudják venni az egészségügyi szolgáltatásokat, pszichológiai támogatást, oktatást. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen - tette hozzá - például ukrán nyelvű délutáni iskola is indult. Bocskor arra is rámutatott, hogy az Ukrajna területén tartózkodó gyermekekhez is el kell jutnia a segítségnek, Kárpátaljára eddig 380 ezer belső menekült érkezett, közöttük 36,5 ezer gyermek, 700 kísérő nélkül. Ukrajna gazdasági helyzete egyre csak romlik, a családok nehéz helyzetbe kerültek. Véleménye szerint nagy segítséget jelentene az EU részéről az óvodai és iskolai étkeztetés megoldása.

Vincze Lóránt, az RMDSZ EP-képviselője szerint 680 ezer ukrán menekült érkezett Romániába, sokan közülük kíséret nélküli kiskorúak. A kiskorú menekültek integrációja elsődleges fontosságú, a román kormány kiváló munkát végez ezen a téren a helyi szervezetek segítségével - mondta. Felhívta a figyelmet, hogy Románia ukrán határ menti térségében jelentős ukrán kisebbség él, ebben a régióban biztosított a menekült kiskorúak számára az anyanyelvi oktatás. A tagállami hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy a gyermekek saját nyelvükön is boldoguljanak az adott országban, és támogatni kell az ukránajkú tanárokat is - hangsúlyozta Vincze.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG