Kicsit sokkolóan hatott, hogy a Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2025-ben csak 0,3 százalékkal lett magasabb az egy évvel korábbinál. Ez ugyanis csak feleakkora ütem, mint a 2024-es. Az, hogy gyenge lesz az adat, már sejthető volt, hiszen a tavalyi, 3,4 százalékos prognózisát a kormány a hónapok múltával egyre lejjebb vitte. Ám a legutolsó szám, a 0,5 százalékos bővülés sem teljesült.
Ez azért is elkeserítő, mert közben ha Európa nem is brillírozott, azért a magyarországinál jobb adatok jöttek ki. Például az eurózóna országai átlagban 1,3 százalékos GDP-növekedést mutattak fel, míg az Európai Unió 27 tagországai 1,4 százalékosat. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy mi voltunk az egyik állam, amely lehúzta az átlagot. A másik Németország, ami azért nem biztató, mert ők a legnagyobb külkereskedelmi partnereink. Miközben iránykedve nézhetjük régiós versenytársaink közül a lengyelek 4, a csehek 2,4 százalékos mutatóját.
A tavalyi GDP-adatok értékelése mellett a Trend FM hétfői adásban főszerkesztőnk, Csabai Károly arról is beszélt M. Szűcs Péter műsorvezetővel, hogy a február 1-jétől duplájára, 300 ezer forintra emelt havi ingyenes készpénzfelvételi limitnek mi lehet a hatása.
A beszélgetést itt lehet meghallgatni:
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
Oroszország ezúttal nem támadta az energetikai infrastruktúrát.

