2p
6,7 százalékkal ugrott a kiskereskedelmi forgalom, dőlnek az adatok a nemzeti dohányboltokból - ez borítja a statisztikát, de a végén majd sokkal tisztábban látunk.

A kiskereskedelmi forgalom 6,7 százalékkal haladta meg februárban az egy évvel korábbit a naptárhatástól megtisztított adatok szerint - jelentette csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kevesebb élelmiszer fogyott, de az összkép változatlan

A hónap elején kiadott első becslés adatai nagyobb, 8,4 százalékos élelmiszerforgalom-növekedést jeleztek, de kisebb, 4,4 százalékos emelkedést mutattak a nem élelmiszer termékek februári eladásában. Az üzemanyag-forgalom és a kiskereskedelem összesített növekedése nem változott az első becsléshez képest.

A Nemzetgazdasági Minisztérium az adatok kapcsán azt közölte: a 6,7 százalékos bővülés - a tavalyi év azonos időszakához képest - 2006. óta nem látott mértékű, nyolcéves csúcsot jelent a belső fogyasztásban.

4,3 vagy 6,7 százalék? A trafikok bezavarnak

A KSH közleményében megjegyzi: 2013. július 1-jétől átalakult a dohánytermékek kiskereskedelmének szerkezete. Egyidejűleg a kiskereskedelmi adatok forrásában is változás következett be: 2013 júliusától rendelkezésre állnak a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. teljes körű adatállományai. Ezért az idősorban törés állt elő: 2014 első hat hónapjának kiskereskedelmi adatai a dohányforgalom miatt nem összehasonlíthatók 2013 első hat hónapjának adataival, ami a teljes kiskereskedelmi forgalom összehasonlíthatóságára is hatással van.

Az átláthatóság érdekében a korábbi mintavételes adatgyűjtés adatait is továbbvezette a KSH, eszerint 2014. februárban 4,3%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest.

Az új (Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-től származó) adatforrás alapján számított adatok azt mutatják, hogy 2014 februárjában 2013 februárjához képest 6,7%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
Makro / Külgazdaság Külföldön tarolnak, otthon bukdácsolnak a kínai autók
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:24
Súlyos visszaesés a kínai autópiacon.
Makro / Külgazdaság 43,5 milliárdos többlettel zárták az első hónapjukat Kármán Andrásék, de így is bajban vannak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:06
Itt vannak a májusi államháztartási adatok.
Makro / Külgazdaság Ez várja a benzinkúton kedden
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 10:58
Ideér az újabb iráni rakétázás hatása?
Makro / Külgazdaság Már megint nem erre számítottak az elemzők Németországban
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:52
Az autóipar, a gépgyártás és a villamos berendezések gyártása terén van a legnagyobb gond.
Makro / Külgazdaság Elképesztő mennyiségű devizán ül Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:09
3411 milliárd dollárra nőtt a tartalék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG