2p
Hatott az Eurogroup a görögökre, egyelőre lekerül a kés a kormány nyakáról.
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök, Forrás: EPA

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök a kabinet ülése után kijelentette, hogy a kormány a hét végéig elhárítja a maximum 86 milliárd eurós nemzetközi mentőcsomag újabb, 2 milliárd eurós részlete folyósításának útjában álló akadályokat. Az Eurogroup, az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa hétfői ülésén nem hagyta jóvá az összeg folyósítását, mert Görögország nem teljesített minden feltételt.

Meg kéne oldani a vitát

A vita most konkrétan arról folyik, hogy mi legyen az az összeghatár, amely alatt a hitelező nem foglalhat le egy ingatlant a hátralékos jelzálogkölcsön-tartozás fejében. A hitelezők korlátlan jogokat akarnak adni a hitelező bankoknak, míg a görög kormány azzal érvel, hogy így kilakoltatások áradata indulna meg, és tízezrek vesztenék el ingatlanjukat, akkor, amikor az ország migránsok százezreinek biztosít ellátást és fedelet. Ciprasz támogatást kapott a francia pénzügyminisztertől is.

Az Európai Unió, az Európai Központi Bank (EKB) és az IMF nyáron hagyta jóvá a 2010 óta már harmadik, ezúttal 86 milliárd eurós mentőcsomagot a csőd fenyegette Görögország számára. Az első, 13 milliárd eurós részletet már augusztusban folyósították. A csomagban 25 milliárd eurót irányoztak elő négy görög bank feltőkésítésére, de az EKB felmérése szerint a bankok tőkeszükséglete csak 14,4 milliárd euró, ezért Görögországnak nem lesz szüksége mind a 86 milliárd euró lehívására.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG