|
| Magyarországról Ausztrián keresztül Németországba érkezett bevándorló Angela Merkel képét mutatja a müncheni főpályaudvaron. Kép forrása: MTI |
Merkel kancellár politikai pályafutásának legnagyobb hibáját követte el a menekült-ügyben tett nyilatkozataival és lépéseivel. Ez a hiba az országát és az EU-t egy elképesztő terhelési próbának teszi ki, hiszen a kancellár által behívott áradat egész egyszerűen máig beláthatatlan kihívásokat jelent. A menekült-válság a német kancellárt akaratlanul is egy olyan politikus képében mutatta be az elmúlt hetekben, aki fölött eljárt az idő, akinek nem inge a határozottság és aki csendesen elvesztette a gondos mérlegelés képességét egy komplex probléma kezelésekor.
A kancellár pedig az utóbbi években tudatosan használta ki a német gazdaság brutális erejét arra, hogy önmagát az EU legerősebb politikai figurájává építse. Aki nélkül egy tapodtat sem lehetett tenni például a görög válság elhúzódó tragikomédiája során.
Merkel új pozíciója a kontinensen azonban hihetetlen felelősséggel is jár. Első számú európai vezetőként elkövetett mostani kapitális hibája pedig akár a teljes Unió stabilitását sodorhatja veszélybe. A schengeni rendszer mindenesetre már a sír szélén áll.
Túlterhelve: Merkel és az Unió
A menekült-válság pótlólagos terhei és sokkjai ugyanis egy olyan időszakban érik az Európai Uniót, amikor már világossá vált, hogy az elmúlt időszak nagy európai kihívásaira – így az ukrajnai kérdésre és a görög válságra – csupán nyögvenyelős, elhúzódó és részleges válaszokat tudott magából kiszenvedni Brüsszel és Berlin. Valójában mind az Uniós, mind a német főváros már végletesen túlterheltté vált az újabb és újabb politikai kihívások súlya alatt – amelyből az átlagpolgár mindinkább csupán az impotenciát és inkompetenciát érzi ki.
A menekült-válság egyben mély nyugat-keleti törésvonalat hozott napvilágra az Unióban. Ez pedig a nyugati döntéshozóknál elvezethet ahhoz a megfontoláshoz, miszerint a megreccsent EU-ban igenis szükség van egy összetartó mag-Európára, amely tagjai nagyon hasonló politikai és társadalmi-gazdasági struktúrával rendelkeznek. Egy lehetséges második és harmadik csoport pedig kevesebb jogokkal és kötelességekkel funkcionálna majd.
Pedig nagy szükség lenne rá
Az európai válságok pedig közben szépen lassan kikezdik az Unió hitelességét és politikai hátszelet biztosítanak az eurószkeptikus pártoknak szerte a kontinensen. A politikai spektrum széttöredezettsége vált az új normává Európában, amint a frusztrált fiatalok és az elégedetlen választók tömegei dezertálnak a hagyományos pártoktól, vagy emelnek az élükre populista politikusokat.
Az elhúzódó gazdasági stagnálás miatt megrendült a bizalom a békeidők politikusainak kompetenciájában és tisztességében. Ők ugyanis azok jómadarak a népítélet szerint, akik nem jelezték előre a 2008-as pénzügyi válságot és amikor az kitört, a gazdagokat és önmagukat mentették ki, míg a terheket az átlagember nyakába sózták.
Az európai polgárok nagy hányada nemcsak a nemzeti politikai elitekre tekint kiábrándultan, hanem a brüsszeli eurokratákra is. Éppen abban az időszakban erősödnek fel az Unióban a centrifugális erők, amikor egyébként világosnak kellene lennie, hogy a kor aktuális és nagy kihívásaival – így többek között a globális ökológiai válság, a nemzetközi kereskedelem, a migráció és az adóelkerülés – egyetlen nemzetállam sem tud önállóan megbirkózni.
Káncz Csaba jegyzete
