3p

Az Mfor.hu és a Privátbankár.hu által megrendezett Klasszis Klub szintet lép, ezentúl már nemcsak online, hanem személyesen is kérdezzük neves szakértőinket. Az első ilyen eseményre március 23-án, csütörtökön kerül sor, amikor kerekasztal-beszélgetések keretében két kiemelt témát járunk körül: a banki, hitelezési környezetet és a geopolitikai helyzetet.

Több mint két éve, 2021 elején indult el a Klasszis Klub rendezvényünk, amely keretében egy órán keresztül beszélgetünk neves hazai közéleti személyiségekkel, politikusokkal, gazdasági szakértőkkel, vállalatvezetőkkel. Eddig ezek az események online zajlottak, most azonban szintet lépünk, immár személyes részvétel mellett folynak majd a diskurzusok, ráadásul nem egy, hanem több szereplővel, s nem csak egy témában. 

Az első ilyen beszélgetésre 2023. március 23-án, csütörtökön 17 órakor kerül sor, s két kiemelt témával foglalkozunk: a banki, hitelezési környezettel és a geopolitikai helyzettel. 

Az első panelbeszélgetésen hazai bankvezérek vesznek részt, a másodikon pedig neves külpolitikai szakértőket és az ukrán frontot is megjárt tudósítót is kérdezünk.

Alig csillapodott a koronavírus-járvány, máris egy újabb nehézséggel kellett szembenéznie a hazai bankszektornak is. Az orosz-ukrán háború több negatív hatással is járt, az extraprofitadó, a kamatstop és az agrármoratórium súlyos tízmilliárdokkal csökkenti a bankok finanszírozási képességeit, amit csak tetéznek a jegybank likviditásszűkítő lépései. Hogyan tudnak így hozzájárulni a bankok az elsődleges feladatuk, a gazdasági növekedés finanszírozásához? Mennyire segítenek ebben az állami programok?

Az első panelbeszélgetésben ezekre a kérdésekre keressük a választ nagybanki vezetőkkel - Jelasity Radovánnal, a Magyar Bankszövetség elnökével, az Erste elnök-vezérigazgatójával és Simák Pállal, a CIB Bank elnök-vezérigazgatójával -, valamint a Magyar Nemzeti Bank volt elnökével, közgazdásszal, lapunk állandó szerzőjével, Bod Péter Ákossal.

Több mint egy éve dúl a háború Ukrajnában. Mi a béke ára? Hol tartunk most? Reális-e a tűzszünet a közeljövőben? Melyek lennének ennek feltételei orosz és ukrán oldalon? Mi a béke ára, és ki fogja azt megfizetni? Milyen a háború belülről? És mi lesz Magyarországgal?

Megannyi, vélhetően sokakat foglalkoztató kérdés, amelyet a második panelbeszélgetésen járunk körbe meghívott vendégeinkkel: Káncz Csaba geopolitikai szakértővel, lapcsoportunk állandó szerzőjével, Rácz András és Bendarzsevszkij Anton Oroszország-szakértőkkel és a fronton járt Vörös Szabolcs külpolitikai újságíróval.

Az eseményre itt még lehet jelentkezni >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG