2p
Elég szerényen sikerült lefaragni az államadósságból 2015-ben, de legalább a várakozásokat sikerült felülmúlni. Kovács Árpád szerint most lenne érdemes felkészülni azokra az időkre, amikor már nem dúskálunk az uniós forrásokban.

Nullás költségvetést akarnak 2017-re

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden azt mondta: azon dolgoznak, hogy már 2017-re úgy állítsák össze a költségvetést, hogy annak a hiánya nulla legyen. Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a parlamentben a 2015-ös pénzügyi, költségvetési adatok ismertetésekor beszélt arról, hogy nominálisan még mindig nő a hiány, ezért annak megállításához előbb-utóbb "nullás költségvetésre" lesz szükség.

Csak szerény mértékű csökkenés az államadósságban

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke azt mondta:  a jegybank szerdán közölt előzetes adatai alapján a bruttó hazai termék (GDP) arányában számított 75,5 százalékos 2015. év végi államadósság szint elsőre csak "szerény mértékű csökkenésnek" látszik az egy évvel korábbi 76,2 százalékról.

Hozzátette ugyanakkor, hogy ez valójában nemcsak egy kedvező tendenciának a folytatását jelenti, amit érdemes felgyorsítani, hanem azt is, hogy az jobb a korábbi, valamivel mérsékeltebb várakozáshoz képest.

Egyszer el fogják zárni az uniós csapot - fel kellene készülni

Véleménye szerint ki kell használni a mostani "kegyelmi állapotot", hogy stabil pozíciójú költségvetés és államháztartás alakuljon ki azokra az évekre, amikor csökkenni fog vagy megszűnik az uniós források beáramlása. Az alacsony államháztartási hiány és nyomában a csökkenthető GDP-arányos államadósság mérsékli a finanszírozási terhet, ami mozgásteret biztosít és segít tartalékokat képezni a hosszabb távú problémakezelés érdekében - szögezte le Kovács Árpád.

Nem lesz gond így a növekedéssel?

Elmondta azt is, hogy "örök vita" van arról, van-e "növekedési áldozata" az adósság és a hiányszámok csökkentésének, mivel így - a kiadásokat visszafogva - nem lehet annyit fordítani gazdaságfejlesztésre, mint kívánatos lenne. Ennek fényében is lényeges, hogy a 2016-os teljes év - és nemcsak az első hónapok -, milyen alapot teremtenek 2017-re - vélekedett.

Kovács Árpád kitért arra is, hogy amíg az államadósság szintjének mérésekor az év utolsó adatát nézik, akkor "ezt fogják mindig beállítani", ez lesz a mérés alapja, amibe "beleférnek" a finanszírozás-menedzseléssel összefüggő hullámzások is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG