3p
Jó hete volt eddig Magyarországnak, két komoly elismerést is kapott a gazdaságunk.

 

 

Varga Mihály elmondta: a Morgan Stanley pénzügyi szolgáltató csoport olyan értékelést hozott nyilvánosságra, hogy az elmúlt időszakban, a válság óta a magyar gazdaság sérülékenysége csökkent a legnagyobb mértékben a régióban, tegnap pedig az IMF adott hasonlóan kedvező értékelést Magyarországról.

A tavalyi, nominálisan 750-800 milliárd forintos évi hiányt jelentősen le akarja faragni a nemzetgazdasági tárca. A miniszter egy kérdésre elmondta: azon dolgoznak, hogy már 2017-re úgy állítsák össze a költségvetést, hogy annak a hiánya nulla legyen.

Már nem olyan sérülékeny az ország

Szokásos éves felülvizsgálata után a Nemzetközi Valutaalap jelentésében rögzítette, hogy jelentős mértékben csökkent Magyarország pénzügyi sérülékenysége. A Morgan Stanley elemzői hasonló következtetésre jutottak, hétfőn kiadott tanulmányuk szerint 2008 óta Magyarország erősítette legjobban a válságállóságát a régióban.

A Nemzetközi Valutaalap delegációja - a minden évben szokásos, az IMF Alapokmánya IV. cikkelye szerinti felülvizsgálata keretében - 2016. február 3-15. között tárgyalt Budapesten.

Az IMF a nyilatkozatában elismerően említette az robusztus gazdasági növekedést, a GDP-arányos államháztartási deficit és az államadósság GDP-hez mért arányának alakulását, csökkenését.

A gazdaságpolitika eredményei között tettek említést az adósság szerkezetének változásáról, az alacsony inflációról, az adóbeszedés hatékonyságának növeléséről és a gazdaság kifehérítéséről.

Marad a javuló tendencia

Varga emlékeztetett arra, hogy az IMF szakértői szerint a folyamatosan javuló, nemzetközi összehasonlításban is figyelemre méltó gazdasági mutatók nem egyszeri tényezőkre vezethetők vissza, hanem kedvező gazdasági és államháztartási folyamatok tendenciaszerű eredményei.

Az IMF megítélése szerint a pozitív tendenciák fenntartása érdekében az eddigi eredményes gazdaságpolitikai lépések után elő kell segíteni, hogy a gazdasági növekedés fő motorja a magánszektor legyen. Ehhez vállalkozásbarát üzleti környezetre, javuló versenyképességre és jól működő, rugalmas munkaerőpiacra van szükség – mondta Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter szerint ezek túlnyomórészt egybeesnek a kormányzati elgondolásokkal, mivel a magyar gazdaságpolitika a fő hangsúlyokat a jövőben is a foglalkoztatás további bővítésére, a fegyelmezett államháztartási gazdálkodás fenntartására, a gazdasági növekedést segítő lépések megtételére helyezi, és igyekszik csökkenteni a negatív kockázatok hatásait.

Jöhet a felminősítés

Varga Mihály kiemelte: a magyar gazdaságról szóló, a nemzetközi intézmények által kiadott elemzések azt támasztják alá, hogy az idei év során indokolt Magyarország hitelminősítésének kedvező felülvizsgálata.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG