2p
A pénteken ismertetett végleges számítások szerint a német gazdaság 0,4 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben, nagyobb mértékben az egy hónapja becsülthöz képest éves és havi összevetésben egyaránt.

A szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis azt közölte, hogy Németország hazai összterméke (GDP) a harmadik negyedévben 0,4 százalékkal nőtt az előző három hónaphoz képest. Összehasonlításként érdemes megemlíteni, hogy a magyar gazdaság ebben az időszakban negyedéves bázison 0,4 százalékkal esett vissza.

Az egy hónapja ismertetett nem végleges németországi adat kisebb, 0,3 százalékos növekedésről szólt. A GDP a második negyedévben 0,1 százalékkal, az elsőben 0,8 százalékkal nőtt negyedéves összevetésben. Az egy évvel korábbihoz viszonyítva az előzetesen becsült 1,1 százaléknál jelentősebben, 1,2 százalékkal emelkedett a GDP a harmadik negyedévben a második negyedévi 1,7 százalék után. A német kormány várakozása szerint Európa legnagyobb gazdasága idén még elkerülheti a visszaesést, azonban 2023-ra már recesszióba süllyed.

Október közepén Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter a kormány 2023-2024-es gazdasági előrejelzését ismertetve kiemelte, hogy az idei 1,4 százalékos növekedés után 2023-ban 0,4 százalékkal csökken a GDP, és csak 2024-ben indul újra a növekedés, amikor 2,3 százalékos emelkedés várható. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy hónapja ismertetett világgazdasági prognózisában azzal számolt, hogy az idei 1,5 százalékos növekedés után 2023-ban 0,3 százalékkal csökken a német gazdaság teljesítménye.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
Makro / Külgazdaság Pattanásig feszült hangulat volt az EU-csúcson
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:44
Heves vita alakult ki az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli találkozóján az autózásra és az épületek fűtésére kiterjedő kibocsátáskereskedelmi rendszer miatt. Magyarország több más tagállammal együtt legalább két évvel elhalasztaná az új szabályozás bevezetését, ezt azonban az országok többsége elutasította.
Makro / Külgazdaság Érezhetően nőtt a bérek vásárlóereje
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:31
Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó, míg 519 900 forint a nettó átlagkereset Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a bruttó bérek 8,4, a nettó keresetek pedig 10 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Az inflációt is figyelembe véve a reálkeresetek 8,6 százalékkal nőttek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG