4p

A kormány extra oltási kampányt tart november 22-28. között. Minden, amit tudni kell róla.

A tavaszi nagy oltakozási kedv a nyár elején alább hagyott, ezért most, amikor a negyedik hullám jóval rosszabb számokat mutat, mint azt a szakértők is várták, fontos, hogy kreatív megoldásokkal és akciókkal mégis valahogy rá lehessen venni az embereket a védekezés legelemibb módszerére. 

Nem csak egy hétig volna jó az ilyen extra oltási kampány. Fotó: Depositphotos
Nem csak egy hétig volna jó az ilyen extra oltási kampány. Fotó: Depositphotos

A pénteki adatok szerint 6 017 807 fő van beoltva összesen Magyarországon, közülük 5 788 775 ember a második oltását is megkapta, 1 millió 765 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Most már azonban nem csak az első oltásra való buzdítás a fontos, ugyanennyire szem előtt kell tartani azt is, hogy aki 6 hónapnál régebben kapott utoljára koronavírus elleni oltást, az vegye fel a harmadikat, mert a védettségi szint ilyenkor már sok esetben a nullával egyenlő.

Ezért remek, hogy a kormány jövő héten extra oltási kamányt hirdetett, melyről itt van minden, amit tudni érdemes:

HOL?

101 kórházi oltóponton,(amelyek ebben a táblázatban nézhetők meg: Oltópontok). Arról a Népszava írt, hogy a kórházak mellett az önkormányzatok szakrendelőibe is be lehet sétálni oltakozási céllal. A lap szerint a kormányhivatal november 16-án még azt kérte jelezzék, hogy mikor, hol és mennyi oltás beadását tudják vállalni hivatalos oltópontként, majd miután közölték a kért adatokat, átszervezték a szakrendelések előjegyzéseit, kialakították az oltó helyiségeket, 17-én valamivel délután öt óra előtt, érkezett egy újabb levél, amelyben arról szólt, hogy a Fővárosi Oltási Munkacsoport döntése alapján az oltási akcióhétben kizárólag a fővárosi kórházak vesznek részt. Több fővárosi szakrendelőt is megkeresett a lap, amelyeknél határozottan állították, elő nem fordulhat, hogy az oltásért érkező regisztrált vagy regisztrálatlanok közül bárkit is elküldenének anélkül, hogy beoltanák. Vagyis lényegében nem változik semmi a szakrendelőkben is oltanak az akció héten. 

MIKOR?

November 22-28. között reggel 7 és 19 óra között. 

MIT?

Az oltóhéten öt féle vakcina áll rendelkezésre: Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen és Sinopharm. A Szputynik már elfogyott (ennek oktairól az Mfor.hu cikke foglalkozott). Attól viszon érdemes óvakodni, hogy vektorvakcinára vektorvakcinát kérjünk (ahogy Gulyás Gergely és Merkely Béla tette, mikor két Szputnyik után Janssent kért az orvosi ajánlás ellenére), mert Jakab Ferenc virológus ezt kifejezetten ellenzi

KELL IDŐPONTFOGLALÁS?

Nem, a kampány célja épp a, hogy időpontfoglalás nélkül is várják az érkezőket akár az első, az elmaradt második, vagy a harmadik oltásra. Az oltatlanok előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra, ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el, és érkezési sorrendben történik az oltás. Aki előzetesen regisztrált és foglalt az interneten időpontot, az elkerülheti a várakozást. Időpontot azok tudnak foglalni, akik előzetesen regisztráltak a www.eeszt.gov.hu honlapon, ők ezzel el tudják kerülni az esetleges sorbanállást. Az első oltásra érkezők fel tudják gyorsítani az oltási folyamatot, ha magukkal viszik kinyomtatva és kitöltve a  REGISZTRÁCIÓS LAPOT és a HOZZÁJÁRULÁSI NYILATKOZATOT, amely a koronavirus.gov.hu-ról kinyomtatható.

MIT KELL VINNI AZ OLTÁSRA?

  • személyi igazolványt
  • TAJ-kártyát
  • második és harmadik oltás esetén a korábbi oltást igazoló dokumentumokat.
  • meggyorsítja az oltást, ha az oltakozók magukkal viszik kinyomtatva, kitöltve és aláírva a Hozzájáruló nyilatkozatot (3. oltás esetén is kell).
  •  és nem szabad otthon felejteni a maszkot sem!

18 ÉV ALATTIAK IS MEHETNEK?

Igen, az oltási akcióhéten a még oltatlan 12-17 éves gyermekek oltására is lehetőség van, ez esetben javasolt a szülői kíséret.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valami történt Pakson: hiba az egyik reaktorblokknál
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 17. 12:05
Közleményt tett közzé weboldalán vasárnap késő délelőtt az Országos Atomenergia Hivatal.
Makro / Külgazdaság Trump tényleg megbünteti azokat, akik Oroszországgal üzletelnek?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 17. 08:02
Az amerikai kereskedelmi tárgyalók augusztus 25-29-re tervezett újdelhi látogatását lemondták, ami késlelteti a tervezett kétoldalú kereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalásokat – jelentette szombaton az indiai üzleti és pénzügyi hírhálózat, az NDTV Profit.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt kapott Magyarország szomszédja
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 16. 13:22
Megerősítette Románia hosszú futamidejű, devizára denominált szuverén kötelezettségeinek „BBB-” besorolását a Fitch Ratings.
Makro / Külgazdaság Miközben Trump már Putyinra melegít, fontos adatok érkeztek az amerikai gazdaságról
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 18:02
Az amerikai fogyasztói hangulatindex romlott, az ipari termelés csökkent, a kiskereskedelmi forgalom ugyanakkor nőtt.    
Makro / Külgazdaság A tej ára is megugrott Szlovákiában
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 13:21
Északi szomszédunknál 4,4 százalékos volt júliusban az éves infláció, ami az elmúlt 19 hónapban a legmagasabb ütemű drágulás volt – derült ki a statisztikai hivatal (SÚSR) által pénteken közölt adatokból.
Makro / Külgazdaság A Balatonnál csak egy szűk elit tud nyaralót venni
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 12:00
A legdrágább lokáció a Balaton keleti medencéje.
Makro / Külgazdaság Nem tudni kinek, de kiosztott a kormány 75 milliárdot
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 11:25
Dübörög a Demján Sándor 1+1 Program.
Makro / Külgazdaság Tovább pörgeti a benzin az inflációt?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 10:29
Várhatóan ezek lesznek az árak.
Makro / Külgazdaság Igazi dráma: a klímaváltozás pusztító ereje a Földközi-tenger térségében
Káncz Csaba | 2025. augusztus 15. 10:07
A Mediterráneumban zajló tűzvész egy olyan világ közvetlen és tagadhatatlan következménye, amelynek éghajlata gyorsan és veszélyesen változik meg a szemünk láttára. A katonaságra szerte a világon egyre nagyobb szerep hárul a sokasodó extrém időjárási jelenségekkel kapcsolatban. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Szépen korrigált júliusban a lengyel infláció
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 14. 16:48
Lengyelországban tavaly június óta a legalacsonyabb szintre, 3,1 százalékra lassult az éves infláció júliusban a júniusi éves 4,1 százalékról – közölte a lengyel statisztikai hivatal csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG