|
| Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az éves meghallgatásán (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd) |
A kormány szeretné a nemzeti konzultációkat folytatni, és - akárcsak idén - jövőre is indít olyat, amelyik a következő költségvetés megalapozását készíti elő - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén.
A miniszter azt mondta, hogy a 2020-as költségvetés is az emberek véleményét figyelembe vevő családvédelmi akcióterven alapszik.
Gyurcsány
Közölte, a családok támogatására már most ezermilliárd forinttal többet fordítanak a költségvetésben, mint 2010-ben, az utolsó Gyurcsány-kormány idején benyújtott büdzsében tették. Ezt az összeget 2020-ra, a családvédelmi akcióterv elfogadásával további több mint 200 milliárd forinttal emelik meg
Az ameirkai elnök azt találta mondani, hogy „ma éjjel egy egész civilizáció fog kihalni, és soha többé nem tér vissza”.




