A tárgyalások időbe telnek, mert az országoknak együtt kell cselekedniük, de már rövidtávon döntés születhet a kérdésben - magyarázta a tárcavezető ukrajnai látogatása során. Dánia nem egyedül fog erről határozni, hanem több országgal együtt, és az amerikaiakkal is egyeztetni kell az ügyben - hangsúlyozta a miniszter.
Szlovákia és Lengyelország március végén, illetve április elején kezdett szovjet tervezésű MiG-29-es vadászgépeket küldeni Ukrajnának. A Kijev által kért modern nyugati repülőgépeket azonban még nem szállították le, annak ellenére, hogy több nyugati ország is tett ilyen irányú felajánlást.
Dánia negyvenhárom F-16-ossal rendelkezik, amelyek közül harminc aktív. Ezeket az amerikai tervezésű repülőgépeket huszonhét, szintén amerikai F-35-ösre cseréli le.
(MTI)
A Tisza képviselői benyújtották a közmédia teljes átalakítására vonatkozó törvényjavaslatukat.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac





