2p
Kim Dzsong Un nem nézi jó szemmel, hogy amerikai bombázók röpködnek az országa körül, gyakorlatilag nyílt levélben üzent hadat az Egyesült Államoknak. A térségben újabb földrengést érzékeltek, a dél-koreai hadviselés szerint újabb kísérleti robbantás történt.
A KCNA észak-koreai hírügynökség által 2017. szeptember 4-én közreadott képen Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára megbeszélést folytat a párt elnökségi tanácsának tagjaival szeptember 3-án, miután Észak-Korea kísérleti atomrobbantást hajtott végre. (Fotó forrása: MTI/AP/KCNA/KNS)

Tegnap újabb, 3,4-es földrengést érzékeltek Észak-Koreában, az előző rengés helyszínétől alig 5 kilométer távolságra. A rengés epicentruma ráadásul 0 kilométer mélyen volt, vagyis feltételezhető, hogy újabb tesztrobbantást hajtottak végre. A Reuters cikke szerint ez lehet Phenjan válasza arra, hogy Amerika a napokban bombázókkal hajtott végre hadgyakorlatot a térségben.

Kim Dzsong Un korábban már élesen bírálta az amerikai elnököt, egyebek mellett ártatlan gyermekek mészárosaként is emlegette. Most azonban nyílt levélben üzent hadat Donald Trumpnak, akit „Mr. Gonosz Elnök” (Mr. Evil President)-ként nevezett meg. A megfogalmazás vélhetően egy fricska Trumpnak, aki újabban rendszeresen csak „rakétaemberként” referál az őrült diktátorra.

Mint az óvodában

Az észak-koreai külügyminiszter, Ri Yong Ho még az ENSZ legutóbbi gyűlésén mondta el, hogy elkerülhetetlen a helyzet eszkalálódása, mivel a sorozatos hadgyakorlatok mellett a két vezető folyamatosan inzultálja is egymást. A fentiek mellett előszeretettel nevezik egymás „háborgó őrültnek” és „degenerált amerikai idiótának” – nagyjából ugyanazon a szinten, mint amikor két óvodás veszekszik a homokozóban. Csak nekik atomfegyvereik is vannak.

Fotó: EPA/Tannen Maury

Ri elmondása szerint Trump „öngyilkos akcióba kezdett” a hadgyakorlatokkal, amire természetesen csakis egy „mentálisan visszamaradott amerikai” képes. Elmondása szerint Észak-Koreának nem marad más lehetősége, mint hogy a fenyegetésekre fenyegetéssel válaszolni. Kim Dzsong Un saját szavai szerint az összecsapás elkerülhetetlen. Ri hozzátette: az észak-koreai hadsereg egyetlen lépésre van a nukleáris hadereje felállításától és a tesztek befejezésétől.

Az észak-koreai konfliktusról korábban már rengeteget írtunk, cikkeinket itt olvashatod a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG