4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A gyermekszülés fontossága, a migráció és a woke-kultúra veszélyeiről szólt a milliárdos az olasz jobboldal rendezvényén.

em akarjuk, hogy egész nemzetek tűnjenek el a népességcsökkenés miatt, és ha a lakosságot migránsok helyettesítik, az országok elveszítik identitásukat - hangoztatta Elon Musk amerikai vállalkozó, a világ leggazdagabbnak számító embere az olasz jobboldal Atreju című politikai, közéleti találkozóján Rómában szombaton, melyen a brit miniszterelnök, Rishi Sunak is vendégként szerepel.

Elon Musk egyik kisfiával a nyakában lépett színpadra az Angyalvárnál zajló találkozón.

Felszólalásában kifejtette, hogy az emberiség fennmaradását tartja elsőrendűnek, ezért fontos - tette hozzá - gyermekeket világra hozni és életet adni új generációknak.

"Máskülönben fennáll a veszély, hogy három vagy négy generáció múlva a világnépesség a jelenlegi egytizedére csökken, és a végén az emberiség eltűnik"

- jelentette ki. Úgy vélte, nem szabad megengedni, hogy Japán, Franciaország vagy Olaszország lakossága eltűnjön. Kínában 40 százalékos demográfiai csökkenést jósolt.

 Azt mondta, ha migránsokkal helyettesítik a lakosokat, az országok elveszítik identitásukat, és "nem lesznek többé ugyanolyanok, mint korábban, Olaszországot az olaszoknak kell képviselni".

Elon Musk hangsúlyozta, hogy kizárólag a törvényes bevándorlást támogatja: azt kell befogadni, aki "tisztességesen és keményen" dolgozik - fejtette ki. Megjegyezte: az ellenőrzés nélküli illegális migráció esetén nem tudjuk, ki érkezik.

"Nem állítom, hogy minden illegális bevándorló bűnöző, nagy részük kifogás nélküli, de ellenőrzés nélkül, miként tudjuk megállapítani, ki becsületes? Ezért kell leállítani az illegális migrációt"

- mondta.

Arra kérte Európát, ne vegye át az Egyesült Államokból a woke ideológiát, mely a társadalmi igazságtalanság, elsősorban a faji megkülönböztetés ellen emeli fel szavát. Musk szerint a woke ideológia nem tesz mást, mint egymás ellen fordítja az embereket. Hasonlóképpen vélekedett a sokat hangoztatott politikai korrektségről is. "Az embereknek a munkájukkal kell sikert elérniük, nem pedig nemük vagy fajuk alapján. (Ezek az ideológiák) ítélkeznek az emberek felett" - jelentette ki.

Az amerikai üzletember civilizációnk legnagyobb kihívásának nevezte a mesterséges intelligenciát, amelyet azonban kétélű fegyvernek tartott: "mindenre képes lesz, de nincsen lelkiismerete".

Elon Musk a véleményszabadságot éltette, hangsúlyozva, hogy az a demokrácia alapkövét képviseli, "ha elmondhatjuk azt is, ami nem tetszik".

"Éljenek az emberek, éljen az emberiség!"

- búcsúzott Elon Musk a közönségtől magasba szorított ököllel.

Az olasz jobboldal ifjúsági mozgalma által rendezett Atreju című politikai, közéleti találkozót vasárnap a miniszterelnök, Giorgia Meloni zárja le, aki brit kollegájával, Rishi Sunakkal és Edi Rama albán kormányfővel tárgyalt szombaton. A római kormánypalota közleménye szerint a hármas megbeszélésen az illegális bevándorlással szembeni közös fellépés megerősítése szerepelt témaként. Döntés született egy közösen finanszírozott olasz-brit projektről, melynek keretében visszaszállítják származási országaikba a Tunéziában ragadt migránsokat, akik nem tudtak sem továbbmenni, sem visszatérni országaikba.

(via MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG