2p
Ipari termelési, kisker és külker adatok is jönnek.

Kedden teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelmi forgalom tavaly novemberi adatának második becslését. A január elején közzétett első becslés szerint tavaly novemberben az export euróban számolt értéke 6,5, az importé 7,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A havi mérlegtöbblet 673 millió euró volt, 36 millióval kisebb, mint 2014 novemberében. Az export éves növekedési üteme az októberi 8,5 százalékhoz képest lassult, az import viszont jelentősen megélénkült az előző havi 4,4 százalék után.

A múlt év első tizenegy hónapjában a kivitel 7,3, a behozatal 6,0 százalékkal nőtt, az exporttöbblet 7,440 milliárd euró volt, 1,411 milliárddal több, mint az előző év azonos időszakában és jóval meghaladta a 2014-es egész évi 6,274 milliárd eurót.

Szerdán a kiskereskedelem tavaly decemberi forgalmának első becslése jelenik meg. Tavaly novemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 4,8, naptárhatástól megtisztítva 4,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 1,7, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 7,7, az üzemanyag-kiskereskedelemben 4,7 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene. 

Pénteken teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal az ipari termelés tavaly decemberi adatának első becslését. Az ipari termelés volumene tavaly novemberben 9,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adat szerint 7,0 százalékos volt a növekedés.

Az előző hónaphoz viszonyítva 1,4 százalékkal csökkent novemberben az ipar kibocsátása a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított adat szerint. 2015 első tizenegy hónapjában az ipari termelés 7,3 százalékkal volt nagyobb, mint az előző év azonos időszakában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG