1p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

A magyar félnek és az IMF/EU-delegációnak várhatóan a magyar gazdaságpolitikáról, azaz a jövő évi makropályáról és ezen belül is a költségvetés bevételi és kiadási összegének megalapozottságáról, valamint a hiánycélról kell közös nevezőre jutnia, hogy megszülessen a hitelmegállapodás - véli Kovács Álmos, az egykori Pénzügyminisztérium szakállamtitkára az MTI-nek adott nyilatkozatában.

Amikor a két fél asztalhoz ül, először a magyar kormány makrogazdasági prognózisa kerül terítékre, amelyről a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is véleményt nyilvánít - hangsúlyozta Kovács Álmos, akinek annak idején jelentős szerepe volt a még részben most is törlesztendő készenléti hitelmegállapodás megkötésében.

Elsőként természetesen a gazdasági növekedés jelzőszámát vizsgálják, hiszen például ebből vezethetők le a költségvetésben kulcsfontosságú bevételek, így az áfa, a jövedéki adó, vagy a társasági adó - magyarázta a volt szakállamtitkár.

A kormány jövő évi GDP-prognózisa 1,6 százalékos növekedést jelez, az MNB szerint a gazdaság 0,8 százalékkal nő, az Európai Bizottság 1,0 százalékos prognózist adott februárban, az IMF pedig 1,8 százalékos GDP-bővülést jelzett januárban.



Természetesen a GDP bővülésének meghatározó elemei is terítékre kerülnek, így a fogyasztás és a beruházás, a keresetek, valamint az export és az import alakulása - folytatta a tárgyalási menetrend ismertetését Kovács Álmos.

Amennyiben a makrogazdasági pályáról, illetve a prognózisról kialakul a közös nevező, akkor következhet a költségvetési célok betarthatóságának elemzése, annak szemrevétele, megalapozottak-e a bevételek, és tarthatók-e a kiadások. Bizonyára szóba kerül az államadósság után fizetendő kamatokról, illetve hozamokról készült kormányzati prognózis megalapozottsága is - sorolta a "táncrend" elemeit a korábbi IMF-tárgyalásokon nagy a tapasztalatot szerző szakember.

Itt említette meg Kovács Álmos, hogy az IMF feltehetően elemezni fogja, hogy a tranzakciós illeték bevezetése miként hat a növekedésre, illetve hozza-e azt a bevételt, amelyet a kormány tervezett.

Nem kényszerít minket az IMF

Christine Lagarde

A tárgyalások egyik sarkalatos pontja lehet a jövő évi államháztartási hiány, amelyről ugyancsak szükséges megegyezni - jelezte a szakember. Amennyiben a kormány GDP-arányosan 2,2 százalékos hiányt vállal, akkor az ehhez szükséges bevételi és kiadási tételeket százszázalékos biztonsággal kell hozni, de elképzelhető az is, hogy ennél nagyobb, 3 százalékot el nem érő hiánycélban állapodnak meg a felek.

Ha az IMF/EU-delegáció úgy látja, hogy a hiány nagyobb lesz a kölcsönösen kialakított mutatónál, akkor intézkedéseket kér annak érdekében, hogy a hiány maradéktalanul teljesíthető legyen.

Kovács Álmos leszögezte, szó sincs arról, hogy az IMF és az Európai Unió diktálná azt, hogy a magyar kormány mit tegyen. A kormány lépéseiről meg kell győzni őket, hogy azok a célok elérését szolgálják, de az IMF, illetve az EU semmilyen konkrét lépést, tervezett intézkedést nem kényszerít rá az országra, csak a kormány saját döntéseit vizsgálja.

Aláhúzta: előbb-utóbb a piacok is megnyugszanak, ha azt látják, hogy a magyar kormány a gazdaságpolitikai célokat illetően az előre eltervezett lépéseket folytatja, azaz kitart az államháztartás konszolidálása, a deficitcél teljesítése mellett.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Trump bejelentette: mostantól ő zárja le a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 16:13
Trump nem tűri, hogy Irán pénzt keressen a Hormuzi-szorosban, ezért azokat a hajókat, amelyek fizetnek Iránnak az áthaladásért, az USA fogja feltartóztatni. Hogy végült tényleg megteszi-e, azt nála sosem lehet tudni.
Makro / Külgazdaság Nem fogytak el a szavazók, megint nagyot léptünk a történelmi rekord felé
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 15:53
Nem csak délelőttre hozták előre a szavazást a választópolgárok – úgy néz ki, tényleg óriási rekord lesz a részvétel.
Makro / Külgazdaság Az elnököket lecsukják, ugye?
Eidenpenz József | 2026. április 12. 14:17
Ma egy olyan országban is választásokat tartanak ma, ahol öt volt elnököt lecsuktak az utóbbi pár évtizedben, elsősorban korrupció vádjával. Követendő példa, vagy elrettentő?
Makro / Külgazdaság Mégis igaza lesz a Mediánnak? Újabb elképesztő részvételi adatot közöltek
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 13:56
A korábbi választások részvételi adatai a mostani közelében sincsenek.
Makro / Külgazdaság Káoszt okoztak az üzemanyagárak miatt tüntetők – öt nap után lépett az ír rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 12:17
Öt napig bénították meg Dublin belvárosának forgalmát a tüntetők, a rendőrség most kiebrudalta őket.
Makro / Külgazdaság Bődületes részvételi rekord készül: megjöttek a friss adatok
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 11:41
Közel 15 százalékponttal magasabb a részvételi arány, mint a legutóbbi országgyűlési választásokon.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elmondta, mivel kezd az új kormány, ha nyer a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 09:59
Magyar Péter is leadta a szavazatát az országgyűlési választáson, majd a sajtó kérdéseire válaszolt. Egy dologban volt egyetértés: mindenkinek el kell menni szavazni.
Makro / Külgazdaság Ebből részvételi rekord lesz: már az első órában rengetegen szavaztak
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 08:02
Közzétették az első részvételi adatokat – minden korábbinál magasabb lett az arány már az első órában.
Makro / Külgazdaság Lehullt a lepel: mégsem a magyar benzin a legolcsóbb
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:01
A kormány óriásplakátja azt állítja, a hazai üzemanyagárak Európában a legalacsonyabbak. De vajon igaz is?
Makro / Külgazdaság Az eddig leadott 254 ezer levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 08:40
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint. Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 186 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG