1p
Orbán Viktor a tegnapi frakcióülést követően mondta el, hogy Fellegi Tamás tárca nélküli miniszterként fogja irányítani a Nemzetközi Valutaalappal folyó tárgyalásokat, az utód kijelöléséről Orbán Viktor nem mondott semmit. Az Index információi szerint a frakcióban Molnár Ágnes államtitkárt tartják esélyesnek.
Forrás: kormany.hu

Az Index információi szerint három-négy utódjelöltet emlegetnek Fellegi Tamás megüresedő miniszteri posztjával kapcsolatban a Fidesz képviselőcsoportjában. Fellegi Tamás múlt csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be, hogy felvetette a miniszterelnöknek, kezdeményezze Schmitt Pál köztársasági elnöknél a felmentését. A fejlesztési minisztérium vezetője döntését feladatainak sokaságával indokolta, mert a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalásokra akar összpontosítani.

A fideszes képviselők körében Molnár Ágnest, a fejlesztési tárca fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkárát tartják a legesélyesebbnek a miniszteri posztra. A kevés közszereplést vállaló Molnár a pártban is erős embernek számít, korábban ő volt a Fidesz nyugati régiójának igazgatója.Az utódok között felmerült Fónagy János közlekedésért felelős államtitkár neve is.

A fideszesek körében többen emlegették a kormányzati és költségvetési kérdésekben aktív szerepet játszó Rogán Antal esetleges miniszterré emelését. Sokan azonban polgármesteri megbízatása miatt ezt valójában nem tartják esélyesnek. Úgy tudjuk, felmerült az is, hogy Orbán külsős, tehát nem parlamenti gazdasági bizalmassal pótolná távozó csúcsminiszterét. Ebben az esetben Baji Csaba, az MVM vezérigazgatója jöhet szóba.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG