5p

Durvul a háborús helyzet a Fekete-tengeren.

  • Ukrajna továbbra is végrehajtja a gabonaegyezményt az ENSZ-szel és Törökországgal kötött megállapodások keretében - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Petr Fiala cseh miniszterelnökkel hétfőn Kijevben tartott közös tájékoztatójukon. Zelenszkij emlékeztetett arra, hogy az ukrán gabona fekete-tengeri szállításáról szóló kezdeményezés keretében két párhuzamos dokumentumot írtak alá. Az első Ukrajna, az ENSZ és Törökország között jött létre. Kijelentette, hogy e három aláíró fél egyike sem közölte, hogy le akarná állítani a gabonaszállítási megállapodást. "Ezért úgy folytatjuk tovább, ahogy megbeszéltük" - szögezte le az államfő. A második dokumentumot Oroszország, Törökország és az ENSZ írta alá. Zelenszkij megjegyezte, nem hallott arról, hogy ezt az ENSZ vagy Törökország megsértette volna, hiszen ezek az aláíró felek nem érdekeltek abban, hogy Afrikát és Ázsiát éhínség sújtsa. "Ha Oroszország azt mondja, hogy kilép a gabonaegyezményből, az azt jelenti, hogy az utóbbi három fél által megkötött egyezségből lép ki, azaz megszegi az ENSZ-szel és Törökországgal aláírt megállapodását" - magyarázta Zelenszkij.

Az orosz tüzérségi támadások elleni védekezésképpen homokzsákokkal vesznek körül egy hősi emlékművet a dél-ukrajnai Mikolajivban 2022. október 31-én. Fotó: MTI/EPA/Hannibal Hanschke
Az orosz tüzérségi támadások elleni védekezésképpen homokzsákokkal vesznek körül egy hősi emlékművet a dél-ukrajnai Mikolajivban 2022. október 31-én. Fotó: MTI/EPA/Hannibal Hanschke

  • Hétfőn 12 hajó 354,5 ezer tonna mezőgazdasági termékkel a fedélzetén indult útnak Ukrajna déli kikötőiből Afrika, Ázsia és Európa országai felé, miután Oroszország bejelentette a "gabonaszerződés" felfüggesztését. Az ENSZ, Törökország és Ukrajna eközben hétfőn egyeztette 14 további gabonaszállító hajó útitervét a török vizeken.
  • Az ENSZ hétfőn megkérdőjelezte Moszkvának a fekete-tengeri gabonaegyezmény felfüggesztésével kapcsolatban adott indoklását. Martin Griffiths, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkárhelyettese a világszervezet Biztonsági Tanácsa ülésén arról beszélt, hogy az orosz fekete-tengeri flottát ért támadás éjszakáján nem tartózkodtak hajók az ukrán gabonaexport biztosítását szolgáló tengeri folyosón. "Amikor a kezdeményezéshez tartozó hajók nem tartózkodnak a térségben, a folyosó nem rendelkezik semmiféle különleges státusszal. Nem nyújt fedezéket vagy védelmet a támadó, illetve védelmi jellegű katonai műveletekkel szemben. Nem használható sem védőpajzsként, sem rejtekhelyként. Nem is tiltott zóna" - hangoztatta Griffiths.

  • Oroszország szombaton jelentette be, hogy - az aznap délelőtt a Szevasztopoli-öbölben a hajóit ért támadás miatt - nem vesz részt a "gabonaegyezmény" végrehajtásában. Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy a fekete-tengeri flotta hajói, amelyek részt vettek a gabonafolyosó biztonságának szavatolásában, a támadás célpontjaivá váltak a Szevasztopoli-öbölben. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szombaton kijelentette, hogy Oroszország ürügyet talált magának a megállapodásból való kilépésre, és várja az ENSZ és Törökország reakcióját.
  • Hétfő este az orosz védelmi tárca közölte azt is, hogy Oroszország felfüggeszti a hajóforgalmat a "fekete-tengeri kezdeményezés" keretében gabona szállítására kijelölt biztonsági folyosón, amíg nem tisztázódik az orosz hajók elleni szombati ukrán dróntámadás körüli helyzet. A minisztérium hozzátette, hogy nem tudja szavatolni a gabonafolyosón haladó vízi járművek biztonságát.
  • A moszkvai katonai tárca szerint lehetetlen bármely objektum biztonságát szavatolni a gabonafolyosón, amíg Kijev nem hagy fel annak katonai célú felhasználásával. A közlemény hangsúlyozta, hogy Oroszország nem lép ki a "fekete-tengeri kezdeményezésből", hanem felfüggeszti a megállapodásokat.
  • A gabonaegyezményben való orosz részvétel felfüggesztése nyomán kialakult helyzetet hétfő délután telefonon vitatta meg hétfőn Szergej Sojgu orosz és Hulusi Akar török védelmi miniszter. Vaszilij Nyebenzja orosz ENSZ-nagykövet a Biztonsági Tanács hétfői ülésén azt mondta, hogy Oroszország kénytelen lesz saját intézkedéseket hozni a Fekete-tengeren az engedélye nélkül áthaladó hajók ellenőrzésére.
  • Oroszország abból indul ki, hogy a Fekete-tengeren keresztül történő gabonaexportról szóló megállapodásokat nem szabad a részvétele nélkül végrehajtani és az orosz részvétel híján meghozott döntések és intézkedések pedig Moszkvát nem kötelezik semmire. Oroszország kénytelen lesz saját intézkedéseket hozni a Fekete-tengeren az engedélye nélkül áthaladó hajók ellenőrzésére.
  • "Olyan körülmények között, amikor Oroszország kijelenti, hogy a hajózás biztonságát lehetetlen szavatolni a kijelölt területeken, az üzlet aligha megvalósítható, megváltozik a jellege, sokkal kockázatosabbá, veszélyesebbé és garanciamentessé válik" – mondta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.
  • Az ukrán déli műveleti parancsnokság kora este azt jelentette, hogy az orosz erők eltaláltak két kikötői polgári vontatóhajót a dél-ukrajnai Ocsakiv irányában. Ezek a hajók rendszerint gabonaszállító uszályok vontatását végezik. A támadás következtében a civil hajók legénységéből ketten meghaltak, egy megsérült, egynek pedig nyoma veszett.
  • Az idén július 22-én Isztambulban Oroszország, Ukrajna, Törökország és az ENSZ által megkötött gabonaszállítási egyezmény keretében 397 hajón több mint 9 millió tonna gabona hagyhatta el biztonságban a fekete-tengeri ukrajnai kikötőket, aminek hatására csökkentek az élelmiszerárak a világpiacon. A megállapodás november végén járna le.

(MTI/Reuters)

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ingyenes lesz a tömegközlekedés Budapest „testvérvárosában”
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 12:58
Szerbia fővároságban, Belgrádban 2025 első napjából kezdve ingyenesen lehet majd utazni a tömegközlekedésen. A város lakossága szempontjából akkora, mint Budapest.
Makro / Külgazdaság Egy sor kockázattal kell számolni 2025-ben is
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 12:44
Együttműködés, elszántság, higgadtság – a világgazdasági szereplők részéről ezek szükségesek ahhoz, hogy visszatérjünk a fenntartható növekedési pályára – állapítja meg friss előrejelzésében a KPMG. A cég várakozásai szerint a globális GDP 2025-ben enyhén, 3,2 százalékkal emelkedik, az infláció pedig 3,5 százalékra csökken. A geopolitikai kockázatok azonban továbbra is magasak. Az Egyesült Államok választások utáni politikája, illetve a közel-keleti, valamint az ukrajnai konfliktus lesz komoly hatással a növekedésre.
Makro / Külgazdaság Kardot ránt a román kormány a magyar „lopakodással” szemben?
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 12:02
A román kormány nem igazán van elragadtatva attól a lehetőségtől, hogy az MVM megvegye az egyik legnagyobb romániai energiaszolgáltató céget.
Makro / Külgazdaság Titkolóznak a boltok, kukoricára térdepeltették a német üzletláncokat
Buksza blog | 2024. december 19. 11:02
Siralmas helyzetben van a német kormány és a legnagyobb áruházláncok élelmiszer-veszteséggel kapcsolatos megállapodásának végrehajtása. A boltok nem igazán szeretnék megmondani, mennyi élelmiszert dobnak a kukába.
Makro / Külgazdaság Riasztó adatok jöttek Prágából
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 10:29
Drámaiak a cseh demográfiai adatok, hiába élnek hagyományosan viszonylag jól a csehek a kelet-közép-európai régió lakóinak összehasonlításában, nem igazán vágynak a gyermekekre.
Makro / Külgazdaság Izrael légicsapást mért Jemenre
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 09:54
Legalább kilencen meghaltak a Jemenben végrehajtott izraeli légicsapásokban csütörtök hajnalban – számolt be a húszi lázadók kezén lévő al-Maszíra televízió.
Makro / Külgazdaság Petschnig Mária Zita: Nagy hazugság a finanszírozási semlegesség, amit Orbán Viktor meghirdetett
Csabai Károly | 2024. december 19. 09:39
A Pénzügykutató Zrt. főmunkatársával a Klasszis Klub legutóbbi adásában átbeszéltük, mi várhat a magyar gazdaságra 2025-ben, valóban olyan fantasztikus lesz-e a jövő év, mint ahogy azt Orbán Viktor előrejelezte. Megtudtuk, hogy nincs is akkora probléma a fogyasztással, annál inkább az áfával. Valamint a költségvetéssel és az államadóssággal. Petschnig Mária Zita arról is elmondta a véleményét, mire lehet számítani Varga Mihálytól a Magyar Nemzeti Bank élén. És természetesen Magyar Péterről is, arról, az jobb lehet-e a magyar gazdaságnak, ha a Tisza Párt nyerne a 2026-os országgyűlési választásokon. A Klasszis Klub Live 4. évfolyamának 66. adását most megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Meglepetést okoztak a tokiói jegybankárok
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 08:51
Maradt a helyén a japán kamat. 
Makro / Külgazdaság Putyin szó szerint nagyon kellemetlen meglepetést kap karácsonyra
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 07:16
Nem sokat tehet az orosz jegybank a megugrott infláció ellen, miután annak hátterében nem kis részben az állami költekezés áll, ám várakozások szerint megteszi, ami tőle telik.
Makro / Külgazdaság Mondtak egy számot: félelmetesen drága volt a Brexit
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 14:21
Az előzetesen vártnál azonban így is kisebbnek tűnik a kár.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG