3p

Moszkva megtorlással fenyegetőzik, miután Litvánia megtiltotta az áruszállítást Kalinyingrádba; az EU háborús bűncselekménynek nevezi az ukrán gabonaexport blokádját.

  • Oroszország azt követelte, hogy Litvánia azonnal oldja fel az EU szankciós listáján szereplő áruk szállítási tilalmát az orosz exklávé, Kalinyingrád irányába. Az orosz külügyminisztérium "nyíltan ellenségesnek" minősítette a lépést, és figyelmeztetett, hogy Oroszország válaszlépéseket tesz érdekei védelmében. A minisztérium azt is közölte, hogy beidézi az Európai Unió moszkvai nagykövetét, Markus Ederert a tilalom miatt.
  • Oroszország szinte minden erejét összegyűjtötte, hogy megrohamozza a körülzárt keleti Szeverodonyeck városához közeli településeket - közölte Hanna Maliar ukrán védelmi miniszterhelyettes. "Döntő" harcok zajlanak a térségben, az orosz vezetés célja, hogy a hét végére elérje a luhanszki régió határait - mondta Maliart.
  • Orosz tisztviselők azzal vádolták Ukrajnát, hogy rakétacsapásokat mért három gázfúrótorony ellen a Fekete-tengeren, Odesszától délre. A megszállt Krím vezetője, Szergej Akszjonov szerint hét ember eltűnt és három megsebesült a hétfői csapások után.

 Lángoló épületnél tűzoltók a dél-ukrajnai Mikolajivban egy orosz tüzérségi támadás után, 2022. június 18-án. MTI/AP/George Ivanchenko
Lángoló épületnél tűzoltók a dél-ukrajnai Mikolajivban egy orosz tüzérségi támadás után, 2022. június 18-án. MTI/AP/George Ivanchenko

  • Az ukrán hadsereg közlése szerint hétfőn orosz rakétatámadásban megsemmisült egy élelmiszerraktár Ukrajna déli kikötővárosában, Odesszában. A hadsereg közölte, hogy az orosz erők 14 rakétát lőttek ki Dél-Ukrajnára egy háromórás sortűz során "csapataink sikerei miatt érzett tehetetlen dühükben". Civilek nem haltak meg - közölték.
  • Josep Borrell, az EU külügyi vezetője szerint háborús bűncselekménynek minősül, hogy Oroszország több millió tonna ukrán gabona exportját blokád alá helyezte. "Felszólítjuk Oroszországot, hogy oldja fel a kikötők blokádját... Elképzelhetetlen, hogy több millió tonna búza marad blokkolva Ukrajnában, miközben a világ többi részén az emberek éheznek" - mondta.

  • Törökország közölte, hogy nem tekinti a jövő heti NATO-csúcstalálkozót végső határidőnek a Finnország és Svédország katonai szövetséghez való csatlakozásával kapcsolatos kifogásainak feloldására.
  • Az Ukrajnában elfogott amerikaiakat Moszkva illegális tevékenységet folytató "zsoldosoknak" nevezte, akiknek vállalniuk kell a felelősséget "bűneikért". Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az orosz RIA hírügynökség szerint azt mondta, hogy az elfogott férfiakra nem vonatkoznak a genfi egyezmények, mivel nem reguláris katonák.
  • Az Egyesült Államok tárgyalásokat folytat Kanadával és más szövetségesekkel arról, hogy tovább korlátozzák Moszkva energiabevételeit. Ennek érdekében az orosz olajra vonatkozó árplafon bevezetéséről tárgyalnak - közölte Janet Yellen pénzügyminiszter hétfőn újságírókkal.

  • A brit különleges erők volt igazgatója szerint az Egyesült Királyságnak "fel kell készülnie a háborúra" Oroszországgal szembeni elrettentő példaként. Sir Adrian Bradshaw tábornok megjegyzése azután hangzott el, hogy a brit hadsereg új vezetője, Sir Patrick Sanders tábornok azt mondta a csapatoknak, hogy fel kell készülniük arra, hogy "ismét Európában harcoljanak".
  • Oroszország brit nagykövetét, Andrej Kelint "további intézkedésig" kitiltják a westminsteri parlament épületéből - derül ki az alsóház elnöke és a házelnök által ma reggel küldött üzenetből. A kitiltást, amely az összes többi, Nagy-Britanniában akkreditált orosz diplomatára és tisztviselőre is vonatkozik, most először erősítették meg írásban. (via The Guardian)
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG